2025.08.01., péntek - BoglárkaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen

2025. július 08. kedd, 17:52
Szerző, fotó: Pánczél Petra
Februárban kezdődött Zalaegerszeg egyik ikonikus épületének, a volt HEMO-nak (Helyőrségi Művelődési Otthon) a teljes felújítása. Az épület 2021-ig magántulajdonban volt, majd a zalaegerszegi önkormányzaté lett. A kormányhivatallal egyeztetve arról született döntés, hogy a házba a felújítást követően a Zala Vármegyei Kormányhivatal szakigazgatási egységei költöznek.

  Sajtóbejárás az átalakuló volt tisztiklubban: hivatali egységek, ügyféltér, galéria létesül

Tehát a földszinten és mindkét emeleten irodákat alakítanak ki. Minderről Bali Zoltán alpolgármester beszélt a HEMO legutóbbi helyszínbejárásán, ahol a fejlesztés aktuális állapotáról tájékoztatták a sajtó képviselőit. Többek között elhangzott, hogy az irodák mellett a földszinti részen kialakítanak egy ügyfélteret, ahová galéria is kerül. 

Az alpolgármester elmondta, hogy a Modern Városok Program keretében zajlik a felújítás, és jelenleg 25 százalékos a készültség. Az épület műemléki környezetben található, részleges helyi védelemben részesül, ami annyit jelent, hogy a közterület felőli homlokzatát meg kell őrizni. Ez vonatkozik a felületképzésre, a nyílászárók rendjére és szerkezetére, a homlokzati díszekre és a tető héjalására.

A régi lépcsőkorlát megmarad

Az elmúlt hónapokban elbontották az udvari romos melléképületet, valamint a főépület felső szintjét és tetejét. A tartószerkezetek, főfalak, gerendák állapotát felmérték, felülvizsgálták, ahol szükséges volt, meg is erősítették azokat. Elkészültek továbbá a tervezett tetőtéri főfalak, tűzfalak, vasbeton pillérek- és gerendák.

A nyílászárók kialakítása jelenleg is zajlik, megkezdődtek a villamossági munkák, a falszigetelés előkészítési munkái és hamarosan indul az új tető építése is. (Mivel nincs meg a teljes tető, az épület a július 7-8-i heves esőzések miatt beázott, ottjártunkkor belső terei vizesek voltak.) Elhangzott: az emeletre vezető régi lépcső és korlát megmarad. Felújítják a pinceszintet is, de az egyelőre nem kap külön funkciót.

Bali Zoltán hozzátette, az önkormányzat számára kiemelten fontos az egykori tisztiklub rekonstrukciója, hiszen egy szimbolikus, városképileg is jelentős épületről van szó. A felújítás terveit Zsuppányi Gyula és Fülöp Tibor építészek (Alfaterv 2000 Kft.) készítették el. Az építkezés várhatóan 2026 júniusában fejeződik be.

MEGOSZTÁS