Farkas Szilárd polgármester

köztér
Kilépett a Mura a medréből
Harmadfokú árvízvédelmi készültség van a Mura-folyó letenyei szakaszán, ma 10.30 órakor 444 cm volt a vízállás magassága.

közélet
Beruházásokkal teli jubileumi év
Letenye idén ünnepli várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. Ez alkalomra a Hóvirág tavaszi fesztiválhoz kapcsolódóan több programmal készül, melyek egyikén bemutatják a Letenyéről szóló társasjátékot. A jubileumi évben a strandfürdő rekonstrukciója is megvalósulhat, amelyre takarékos gazdálkodással 25 millió forintot különített el a város vezetése 2019. évi költségvetésében.

köztér
Hősökre emlékeztek Letenyén
Fennállásának 91. évfordulójára megújult a Templom téren található I. világháborús emlékmű Letenyén, amit 1927-ben állítottak az akkor még három különálló település hőseinek tiszteletére.

interjú
Happy Bike: kerékpárral Letenyéről Horvátországba
A kivitelezések éve kezdődhet el Letenyén, amit az önkormányzat sikeres pályázati tevékenysége tesz lehetővé. A Mura városában többek között elindulhat a „Happy Bike” projekt megvalósítása, a Szapáry–Andrássy kastély részleges belső felújítása. Hogyan telt az elmúlt esztendő, milyen feladatokat ad az idei év – minderről Farkas Szilárd polgármesterrel beszélgettünk.

sport
Megérdemelt aranyérmes jubileum
Aranyérmes jubileumot ült az egykori Letenyei Medosz labdarúgó-csapata, amely 50 évvel ezelőtt, 1967 novemberében jutott fel először az NB III-ba. A letenyei városházán tartott közelmúltbeli ünnepségen a legendás csapat tagjai végre átvehették megérdemelt aranyérmeiket, ami akkor elmaradt.
közélet
Strandnyitás fúvószenével Letenyén
Letenyén június 24-én nyitja ki kapuit a városi strandfürdő és a kemping, melynek felújítására 22 millió forintot költött az önkormányzat saját költségvetéséből. Az elnyert pályázati támogatások további jelentős beruházásokat tesznek lehetővé, melyről Farkas Szilárd polgármestert kérdeztük.

interjú
Letenye a várakozás időszakában
Már ünnepi díszbe öltözött Letenye főtere, mely karácsonyfával, adventi koszorúval és fényárral jelzi a várakozás időszakát. Ilyenkor advent idején - bármilyen hideget mutatnak is a hőmérők – szívet melengető érzés esténként a város főterén sétálni – mondja Farkas Szilárd polgármester, akit a 2016-os esztendő értékelésére kértünk.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szabó Károly kancellár (4), Csapó Mária (1), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), energiatudatosság (6), Utcafesztivál (4), Zalavíz Zrt. (24), láthatóság (1), Sporthorgászati centrum (1), Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (3), Müller Imre (1), Levendula Ház (7), Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület (1), Iskolafejlesztések (5), Mindenki Karácsonya (4), Dr. Filep Bálint elnök (1), Bölcsődék napja (5), szorongás (1), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Belügyminisztérium (1), Nemesrádó (2)