Vezető hírek
Megújul a Zrínyi Miklós Gimnázium teljes épülete
Forrás: Faceboo/Balaicz Zoltán
Ennek keretében zajlik a Zrínyi Miklós Gimnázium rekonstrukciója is. Az eredeti projekt csak a főépület felújítását tartalmazta, amely 832 millió forintos ráfordítással készül (a tetőszerkezettől a fűtésrekonstrukcióig, nyílászáróktól a világítástechnológiáig, hőszigeteléstől a homlokzatig).
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
Mint az Balaicz Zoltán Facebook-bejegyzéséből kiderül, szintén rossz állapotban volt a szemből nézve jobb oldali, különálló épület és a kerítés is. Több minisztériumi tárgyalás eredményeként sikerült plusz 140 millió forint állami támogatást szerezni a teljes rekonstrukcióra, így a főépület mellett megújul a jobb oldali, különálló épület (a munkálatok már el is kezdődtek), továbbá a kerítés, a lábazat, a kivezető közművek, valamint a kapunál lévő szobrok környezete is.
Így közel egymilliárd forintos beruházás keretében sikerül a gimnázium épületének teljes rekonstrukcióját megvalósítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10