Vezető hírek
Megszokottól eltérő látásmódban
Fotókon a város épületei, szobrai
A beérkezett művekből a Keresztury VMK-ban nyílt díjátadóval egybekötött kiállítás. A tárlatot Horváth Gábor, a humánigazgatási csoport osztályvezető-helyettese nyitotta meg. Többek között elmondta: a fotográfiák jól kommunikálnak, öröm azokat nézni, a készítésük pedig biztosan élményt jelentett a pályázók számára. A résztvevők igyekeztek művészi keretbe foglalni a zalaegerszegiek számára kedves, jellegzetes, velünk élő épületeket, szobrokat. A beérkezett művek nemcsak önmagukban gyönyörködtetnek, hanem hűen tükrözik milyen fontos egy közösség számára a környezet, amelyben mindennapjait éli. Rávilágítanak arra, hogy az utcákat, tereket díszítő szobroknak, homlokzatoknak, geometriai formáknak szerepe van szépérzékünk formálásában, komfortérzetünk kialakításában.
Hozzátette: A „Helyismereti fotópályázat” jó alkalom arra, hogy az alkotók az ismert épületeket, figurákat a megszokottól eltérő látásmódban tárják elénk, kiemelve olyan részleteket, amiket a hétköznapok során talán észre sem veszünk.
A pályázat idei nyertese Czigány Árpád lett (őt lánya képviselte a rendezvényen), a második és a harmadik helyezettnek járó elismerést pedig Nagy László, és Gombás Gabi vehette át Flaisz Gergőtől, a VMK igazgatójától.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10