Vezető hírek
Megemlékezés a november 4-i gyásznapon
A forradalom leverése nemcsak egy katonai művelet volt
Bellus Attila színművész szavalatát követően Bali Zoltán alpolgármester mondott ünnepi beszédet, feltéve a kérdést: Mi vezetett november 4-éhez? Miért sorsfordító pillanat ez a magyarság számára? Az október 23-i szabadságérzés, öröm és mámor pillanatai közepette az országot kiárusító kommunista vezetők sem tétlenkedtek; november elsején a Moszkvába utazó Kádár János a legfelsőbb szovjet vezetéssel tárgyalt. Pár nappal később pedig már a katonai beavatkozás szükségessége is megfogalmazódott a Szovjet Kommunista Párt elnökségi ülésén. November 4-én Magyarország területén meg is indult a támadás.
- Ma már tudjuk, hogy a forradalom leverése nem csupán egy katonai művelet volt, hanem a kommunista rendszer megszilárdítására tett súlyos társadalmi kísérlet is. A magyarországi kommunisták tudták, hogy a nemzet lelkét kell megtörni és el kell tüntetni minden olyan gondolkodót, aki a szuverén Magyarország ideológiáját magáénak érzi. A legfontosabb pedig az volt, hogy folyamatosan félelmet keltsenek, illetve tápláljanak a lakosságban – fogalmazott Bali Zoltán.
Hozzátette: a következő években mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételéért, több mint 21 ezer személyt börtönöztek be, további 18 ezer embert pedig internáltak. Becslések szerint 100 ezres nagyságú az a tömeg, akik a zöld határon nyugat felé menekültek. Köztük diákok, tudósok; hiányukat a mai napig érezzük. Az ’56-os hősök emléke csak úgy maradhat meg az utókor számára, ha tetteiket, hősies kiállásukat minden évben elmeséljük, hogy a jövő generációi is megismerjék történetüket – hangzott el.
Az ünnepség végén a résztvevők mécseseket helyeztek el az emlékműnél.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10