Vezető hírek
Külön intézményként működik tovább a Helyi Termék Piac
Pályázatot írtak ki a bisztró üzemeltetésére
Egy éve működik a Helyi Termék Piac (Fotó: ZalaMédia archív/pP)
A részletekről a ZEGInfón számolt be Balaicz Zoltán polgármester. A Facebook-oldalán közzétett hír szerint a közgyűlés módosította a vásárokról és piacokról szóló rendeletet. A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac feladata a jövőben a saját területén szervezett elárusítások, programok, kézműves vásárok lebonyolítása lesz. Vagyis minden olyan esemény megszervezése és lebonyolítása, ami a kézműves piac területén, az épületben és az előtte lévő téren történik, az ő saját hatáskörükbe tartozik.
Mint ismert, a tavaly átadott létesítmény azért nyújt többet mint egy hagyományos termék piac, mert a megszokottakhoz képest egy tudásközpont is létesült benne. Így nemcsak árucserére kerül itt sor, hanem képzéseket, tanfolyamokat, mesterségbemutatókat, kiállításokat is rendszeresen szerveznek.
A polgármester azt is jelezte: a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac földszintjén a kis boltokat már bérbe vették és néhány hónapja a Portéka is működik, most pedig pályázatot írtak ki a bisztró üzemeltetésére. A bérleti díj havi bruttó 200 ezer Ft, a pályázat augusztus 28-án jelenik meg, a bérleti szerződést október 18-ig kötné meg a város az új bérlővel.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10