Vezető hírek
Bokrétaünnepség a kézműves piacnál
Göcseji termékek és tudásközpont
A sajtóbejárással egybekötött eseményen Balaicz Zoltán polgármester elmondta: jelenleg 35 százalékos készültségi fokon áll az építkezés, a falak állnak, és a födémet is elhelyezték. A kézműves piac létrejötte azért fontos a város számára, mert napjainkban felértékelődik az egészség, az egészségtudatos életmód, és ehhez kapcsolódóan a friss, helyi alapanyagokból készült élelmiszerek szerepe a táplálkozásban. Az épület tervezésekor arra figyeltek, hogy egy helyen lehessen helyi terményeket és termékeket vásárolni, kóstolni, sőt az ezek megtermeléséhez vagy előállításához szükséges tudást is meg lehessen itt szerezni.
Vigh László országgyűlési képviselő hozzátette: a friss alapanyagokon és egészséges ételeken túl az is lényeges, hogy az előállító az arcát adja a termékekhez. Vagyis a vásárló találkozhat a termelővel. Tudja, hogy kitől, és mit vesz, ami a nagyobb üzletekben nem valósulhat meg.
A belvárosi választókörzet önkormányzati képviselője, Böjte Sándor Zsolt úgy látja, hogy az új kézműves piac nemcsak a kereslet-kínálat találkozási helye lesz, hanem egy új közösségi tér is kialakul itt. Az emberek vásárolhatnak, foglalkozásokon vehetnek részt, vagy a nézelődés, kóstolás mellett egyszerűen csak beszélgethetnek egymással.
Hogy pontosan mi kerül a Helyi Termelői és Kézműves Piac – Göcseji Tudásközpont épületébe, arról Tolvaj Márta projektfelelős, polgármesteri tanácsadó tájékoztatta a sajtót. Elhangzott: a földszinten helyi termékeket árusító boltok, valamint 50 új termelői placc kerül kialakításra. Létesül továbbá egy szövetkezeti bolt, mely mindennap nyitva lesz a vásárlók előtt; nemcsak a piac nyitva tartási ideje alatt, hanem azon túl is. Mindezeken kívül egy göcseji étkeket kínáló étterem, és egy tudásközpont is kerül az épületbe. Utóbbi már az emeleten kap helyet. Itt kialakításra kerül egy 60 férőhelyes előadóterem, ahol továbbképzéseket tartanak majd, de népi játszóház és több kézművesműhely is lesz a házban. A tetőtérbe pedig a zalai gyógynövények tudástárát rendezik be.
Ha minden a terveknek megfelelően halad, akkor az idei adventi szezonban már birtokba vehetik a vásárlók a piactér új egységét.
Az ünnepségen a szalagokkal feldíszített jelképes bokrétát a kivitelező cég egyik munkatársa helyezte el a tetőn.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről