Vezető hírek
Költözhet a McDonald's
Elmondta: a legtöbb vitát a McDonald’s Arany Bárányból való kiköltözésének terve okozta. Több egyeztetés után a belvárosból a pláza-sportcsarnok és jégcsarnok által határolt területet választották egy 200 négyzetméteres étterem és McDrive kialakítására. A képviselők közül többen nem értettek egyet a helyszín választással és ez a közlekedéssel függött össze. Meg kell szüntetni 59 parkolót, ugyanakkor helyette 66 létesül. Mint elhangzott, a céget arra kötelezik, hogy az új parkolókat építsék meg először és utána az éttermet. Többen közlekedési káosztól tartanak, de a polgármester jelezte, hogy a sportcsarnok környékén, a Mindszenty projekt keretében további, mintegy 100 új parkoló létesül a Galamb utcában.
Közgyűlési döntésekről: újabb TOP-os programokról is határoztak
A többi témával kapcsolatban elhangzott: a közgyűlés egyetért a Zala Megyei Népművészeti Egyesület Culturevive programban való részvételével, ami Zalaegerszeg szempontjából is jelentős előnyökkel jár. Mivel a projekt több évet átfogó és utólagos finanszírozású, ezért a pénzügyi teljesíthetőség érdekében 4,5 millió forint kamatmentes, visszatérítendő kölcsönt biztosít az egyesület számára.
A polgármester jelezte a költségvetés második negyedéves módosítása kapcsán, hogy a büdzsé főösszege 412 millió forinttal nőtt, így 25 milliárd 817 millió forint jelenleg a városi költségvetés főösszege. Módosításra került a házasságkötésekről szóló rendelet. Az új szabály szerint hivatali munkaidőn túl pénteken 14-19 óráig, szombaton pedig 13-19 óráig lehet házasságot kötni, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni. A munkaidőn és a hivatali helyiségen túli házasságkötésért fizetni kell, de a tarifák nem változtak. Az újabb TOP programok keretében mintegy 330 millió forintot lehet majd költeni, rendezvényekre, szoft-elemekre. Egy másik, energetikai pályázat alapján a Dózsa iskolára 268 milliót, a Liszt iskolára 190 milliót, míg a Petőfi iskolára 270 milliót költenek. A sportcsarnok teljes energetikai felújítása, hőszigetelése mintegy 900 millióba kerül majd, a városháza épületének energetikai felújítására pedig 120 millió forintot költhetnek.
A volt ZÁÉV munkásszálló felújítására vonatkozó kérelem benyújtásáról is döntöttek a képviselők. A 162 férőhelyes szállót 600 millió forintból lehet felújítani, amiből az állam a költségek 60 százalékát vállalja, a többit önerőből kell finanszírozni. Elöljáróban már öt cég jelezte, hogy igénybe vennék a munkásszállót. A polgármester szeretné, ha az országban elsőként Zalaegerszeg nyújtaná be a pályázatot a munkaerőpiaci mobilitást segítő munkásszálló kialakítására.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről