Vezető hírek
Mozgásra, kalandra fel!
Átadták a Alsóerdei Sport- és Élményparkot
A sport- és élményparkban valamennyi korosztály talál kedvére valót, hiszen műsípálya, gyermekjátszótér, senior edzőpark, kosárlabdapálya, KRESZ-park, füves pálya, salakos kerékpárpálya, futópálya is rendelkezésre áll. A projektbe kiszolgáló épületek létesítése, járda-, kerékpárút- és parkolóépítés, valamint új csomópont kialakítása is beletartozott.
Balaicz Zoltán polgármester az átadáson elmondta, hogy a zalaegerszegiekhez mindig is közelálló Alsóerdő nem mesterségesen jött létre, hanem a természet telepítette. Évszázadokig érintetlen volt, csak 1826-ban nyúltak hozzá, amikor a városi tűzvészt követően téglagyárat építettek benne. Ugyancsak nagy múlta tekint vissza az Aranyoslapi forrás, amit Aranyoskút néven egy 1381-es oklevélben említenek először. Az erdő ölelésében az 1970-es években épült ki a napközis tábor, amelynek állaga idővel igencsak leromlott. 2014-ben az új városvezetés felújítása mellett döntött. Így jött létre az Alsóerdei Sport- és Élménypark, ami a Modern Városok Program valamint a TOP-program által támogatott 5,2 milliárd forintos beruházás-sorozat keretében épült meg. A projekt részeként történt meg a városi vendégház felújítása korábban. A még hátralévő fejlesztések sorába tartozik a búslakpusztai sportlőtér megépítése, erdei túraútvonalak kiépítése, valamint a TV-torony rekonstrukciója és közvetlen környezetének rendbetétele.
Bizonyára sokakat vonz majd Zalaegerszeg környékéről is az itt található attrakciók sora, a létesítmény mégis inkább a helyi lakosság sportolását, kikapcsolódását szolgálja majd, húzta alá végül a polgármester.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos úgy fogalmazott, olyan csodapark létesült, ahol a családok el tudnak tölteni egy napot, és ahol mindenki jól érezheti magát. Bejelentette, hogy idén nem a járműipari tesztpálya lesz a helyszíne a családi kerékpáros találkozónak, hanem az Alsóerdei Sport- és Élménypark, ahova a városon keresztül kerekezve érkeznek majd.
Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár Varga Mihály pénzügyminiszter nevében köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, a Modern Városok Program a kormány egyik legeredményesebb programja, amely számos beruházás megvalósítását teszi lehetővé a megyei jogú városokban, így Zalaegerszegen is. Az élményparkkal egy korszerű rekreációs park épült fel, ami a hozzákapcsolódó fejlesztésekkel hozzájárul a zalai megyeszékhely turisztikai vonzerejének növeléséhez.
Az átadási ünnepségen Gecse Péter alpolgármester vezette körbe a vendégeket, bemutatva az egyes attrakciókat. A rendezvényen a Zalaegerszegi Kerékpáros Sportegyesület tartott bemutatót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10