Vezető hírek
Hivatalosan is felavatták a Zalaegerszeg-Teskánd közötti kerékpárutat
Az alternatív, környezetbarát közlekedést és a szabadidősportot is szolgálja az új útszakasz
A fejlesztés a Zala Vármegyei Önkormányzat és a zalaegerszegi önkormányzat által alkotott konzorcium keretében valósult meg, de a teskándi önkormányzat is segítette a munkálatokat.
Mint azt Domján István a zalaegerszegi szakaszt érintő városrész önkormányzati képviselője az avatáson elmondta: a pandémia megtanított minket egészségünk védelmére. Az új kerékpárút – mint a fenntartható, környezetbarát és egészségünket óvó közlekedés egyik fontos pillére – kapcsolódik az Egészséges Zalaegerszeg Programhoz. Régóta várták már, hogy Zalaegerszeg és Teskánd között megépüljön a kerékpárút, mely utat nyit nemcsak a városba közlekedőknek, hanem a Zalalövő és Göcsej felé túrázóknak is.
Balaicz Zoltán polgármester az ünnepségen kiemelte: 2019-ben alkotta meg a város a kerékpárosközlekedés fejlesztési tervét, melynek köszönhetően 2025-ig mintegy 25 kilométernyi kerékpárút, vagy kerékpározható út létesült a városban és annak környékén. Örömteli, hogy végül megvalósult az összeköttetés a megyeszékhely és Teskánd között, annál is inkább, mert rengetegen járnak be a faluból a városba dolgozni, valamint iskolába. Ezt már biztonságos úton tehetik meg.
Schmidt Gábor
Az avatáson részt vett Sipos László, Teskánd polgármestere, Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei közgyűlés alelnöke és Vigh László országgyűlési képviselő, akik szintén örömüket fejezték ki, hogy elkészült az új kerékpárút. Elhangzott: a megyei önkormányzat 2015-ben indította el a Zala kétkeréken programot. A fejlesztések célja az volt, hogy ne pontszerű bővítés, hanem gerinchálózat-fejlesztés valósuljon meg. Vagyis a megye kerékpárútjai hosszú távon rácsatlakozhassanak az EuroVelo európai hálózatra, illetve a balatoni bicikliútra. A mostani fejlesztéssel ezek irányába is tettünk lépéseket.
Az eseményen beszédet mondott Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, aki többek között elmondta: nemcsak az élsportot, hanem a közösségi sport népszerűsítéséért dolgozó civil szervezetek elképzeléseit is támogatják. A kerékpározásban, mint alternatív közlekedési eszközben és szabadidős sportban sok lehetőség rejlik, és Magyarország csodái is felfedezhetők kétkeréken.
Balaicz Zoltán
A több mint 500 millió forintos projekt szakmai részleteit Bali Zoltán alpolgármester ismertette. Mint azt a teskándi kerékpárút-fejlesztéssel kapcsolatban elmondta, egy kiváló mérnöki munka végére értünk. A munkálatok során három híd létesült, öt darab átvezetést építettek ki a főútvonalon, új közvilágítás, csapadékcsatorna és szegélyek létesültek. Emellett útirányjelző-táblákat helyeztek ki és burkolati jelekkel látták el az útszakaszt, mely a zalaegerszegi Belső Elkerülő utcától a teskándi focipályáig tart. Mint jelezte: megépült a kapcsolat az ebergényi városrész felé is.
A résztvevők bíznak benne, hogy a környéken élők számára valóban egy alternatív közlekedési lehetőség lesz ez a kerékpáros nyomvonal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10