Vezető hírek
Egy utcányi prósza pünkösdhétfőn a Gébárti-tónál
Hagyományos és modern alapanyagok, ízek
Prósza prószával, hagyományosan, modernül, aludtejjel, kefírrel, krumpliból, cukkiniből, számtalan feltéttel, palacsintasütőben vagy tepsiben…. A négy tagú zsűri is izzadhatott a csapatok mellett, míg dűlőre jutott, és három kategóriában választotta meg a legjobbakat. A sorban állókat pedig biztos motiválta a vágy, hogy talán megtalálják azt az ízt is, amit csak a nagymama tudott varázsolni.
A köszöntő Balaicz Zoltán polgármester tisztje volt, aki a közönséget a Prósza utca kínálta gasztronómiai élményekre bíztatta, a négytagú szakmai zsűrit, pedig jó munkára. A zsűritagok már ismerős arcok a több évtizedes múltú rendezvényen. Tóth Endre mesterszakács, Horváth Mária mesterszakács, Nagy Zsuzsanna, a KISOSZ ügyvezetője és Pörzséné Devecz Sarolta prósza királynő nem először kóstolták végig a hagyományőrző kínálatot. A csapatok között viszont volt 10 új is a „kemény mag” mellett. Színes kötények, ízléses tálalás, van, aki üdítőt is kínált vagy palacsintát a prósza mellé/helyett.
Bár minden csapat próbája jól sikerült, a helyezettek a következők lettek:
Hagyományos krumpliprósza: 1. Albatrosz TSE, 2. Lovatlan Lovasok, 3. Pörkölt FC.
Új alapanyagos prószák: 1. Nagykutasi Örökifjak, 2. Schneider Prósza Rózák, 3. Zalai Nemzeti Ízőrzők.
Legjobb vendégvárók: 1. Zalai Prózázók, 2. Igazgyöngy, 3. Alsójánkahegyi Prószaforgatók.
A Keresztuty VMK Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház által szervezett program a Családi pünkösdhöz kapcsolódott. Ez utóbbi mesterség bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, illetve a ház állandó és időszaki kiállításával gazdagította az ünnepnapot. A gyerekeket a színpadi műsor mellett népi- és Hungarikum játszóház is várta.
A műsorban a népzene és a néptánc vitte a prímet a Zalai Táncegyüttes utánpótlás csoportjának, a Kerka Néptáncegyüttes több csoportjának és a Regős Népzenei Együttesnek köszönhetően.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10