Vezető hírek
Boda László emlékséta a gyaloglás világnapján
Ismét sétát szereztek az Idősek hónapja keretében
A túrán a zalaegerszegi nyugdíjasok vettek részt, akik a városháza elől indultak, és Boda László sírjának érintésével egészen az Apáczai Művelődési Központig sétáltak, ahol játékos feladatok várták őket.
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
Boda László a megyei idősügyi tanács elnöke volt, de halálig ő volt a motorja a Városesztétikai Társaságnak is, mely a városvédő egyesület részeként működött. Az idősügyi tanácsban végzett munkájáért Zalaegerszegért Díjjal jutalmaztak. A túrázók minden évben megemlékeznek a néhai elnökről, aki idős korában is fáradhatatlanul tevékenykedett a közösségért.
Az emlékséta elején Balaicz Zoltán polgármester, a Városi Idősügyi Tanács elnöke és Dr. Kocsis Gyula, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetség Zala megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket. A túra előtt Siklósi Judit irányításával egy bemelegítő tornára is sor került.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10