Vezető hírek
Vitrin tárlat Keszthelyen
Sokszínű válogatás a legújabb művekből
A szervezet vezetője, Tánczos György lapunknak elmondta: egy sokszínű kiállítási anyag gyűlt össze, melyet egy impozáns helyszínen mutathatnak be. A tizenöt alkotóművész (Budaházi Tibor, Buday Mihály, Farkas Ferenc, Frimmel Gyula, Horváth László, Karner László, Nagy Kálmán, Nagy Szilvia, Nemes László, Németh János, Németh Miklós, Oravecz Viktória, Szényi Zoltán, Tánczos György, Varga Bálint) legújabb képeit és szobrait két teremben állították ki. A változatosság a csoport tagjainak munkásságát, stílusát és életkorát nézve természetes, hiszen az egyesület minden tekintetben egy széles spektrumát fogja át a zalai – és főleg a Zalaegerszeghez kötődő – képzőművészeknek.
(Forrás: Vitrin Egyesület)
A megnyitón Budaházi Tibor festőművész beszélt a kiállított művekről és azok alkotóiról. A rendezvényen a Festetics-zeneiskola egy növendéke és tanára közreműködött.
A kiállítás december 11-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10