Vezető hírek
Győri fiatalok kiállítása az Apáczaiban
Reality check: interaktív és kortárs
A vendégmarasztaló hangulatú tárlat március 21-ig látható. A megnyitón több rendhagyó dolog is akad, így interaktív módon helyben egy közös alkotás is készült. Csánicz Miksa (grafikus) és Molcsányi Máté (fotós) élete iskolás koruktól összefonódik. A közös tanulmányok után, lakótársakká és munkatársakká is váltak. Szintén közös a hobbijuk, a művészet több ága, a vizuális világ mellett a zene is lekötelezi őket, mindketten játszanak hangszeren, ez utóbbi területen is vannak közös színpadi terveik.
Jelen esetben azonban a képzelet és a valóság határa volt a téma, ezt vitték vászonra, kapták lencsevégre, ez adja a kiállítás képeit. Ez az első bemutatkozásuk, mely rokoni szálak révén került Zalaegerszegre, és kellő motiváló erővel bírt a fiatal alkotókra, akik hamarosan Győrben is bemutatják műveiket a mostaninál komplexebb módon.
A kiállítást Miksa édesapja, Csánicz Szabolcs nyitotta meg. Ezt követően rendhagyó módon egy rövidfilmmel mutatkozott be a két amatőr művész. Majd alkotásra invitálták a közönséget is. Egy fehér vászon és a kikészített ecsetek, festékek kínáltak lehetőséget a tárlat adta ihlet láthatóvá tételére, illetve az alkotók portréit is megjegyzésekkel, rajzokkal lehetett dekorálni.
A kiállítás látványos, egyedi, színes és vidám. Lépten-nyomon megszólítja a nézőt, marasztaló és felszabadító a hangulata és bőven van mire ráfeledkezni. A város büszke lehet erre az első alkalomra, mert jó eséllyel hallunk még a két fiatal művészről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10