Vezető hírek
Angyalok és csavargók Hévízen
Az utcán alkotó festők érdekes színfoltokat teremtettek a városban, hiszen a nyitott műterembe pillantva bárki figyelemmel kísérheti a művek megszületésének folyamatát. A napokban belvárosi múzeum előtti téren a járókelők is bekapcsolódhattak az utcai festészetbe, a résztvevő magyar, ukrán, német, román és amerikai vendégművészek segítségével. Ízelítőül, Bepillantás címmel egy alkalmi kamara kiállítás is nyílt a belvárosi múzeumban, majd a tábor végén a Városi Könyvtárban rendeztek tárlatot mely még augusztus közepéig látogatható.
A nemzetközi művésztelepen vendégeskedő festők, grafikusok alkotó munkája mellett a közterületeken városszerte utcazenészekkel és egyéb produkciók nyújtotta látványosságokkal találkozhattak koraestétől a késői órákig a járókelők. A zenei műfajok sokasága, táncosok, élőszobrok, zsonglőrök, gólyalábasok, tették varázslatossá és felejthetetlenné a fesztivált. A sétálóutcán régiségvásár is hozzájárult a városkép esti forgatagos látványához, hangulatához.
A Fontana Filmszínház ugyancsak tradicionálisan, filmművészeti szimpózium rendezésével csatlakozott az estek szórakoztató kínálatához, vetítésekkel kísérve az alkotói-nézői találkozót. Ennek keretében többek közt bemutatták az idei év legsikeresebb filmjét, a Kincsem című, magyar romantikus kalandfilm alkotást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10