Vezető hírek
Hetvenöt százalék eredeti len
A biennáléra érkezett pályaművekből a hagyományokhoz híven Zalaegerszegen is látható egy válogatás; a tárlat a napokban nyílt meg a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Bár a krosnói Kézműves Múzeumnak a Göcseji Múzeummal van szoros kapcsolata, és hosszú évekig annak időszaki kiállítótere adott otthont a kiállításnak, a múzeumépület felújítása miatt most a zsinagógában került sor az eseményre. Persze nem ez az első alkalom, hogy a lengyel delegáció itt vendégeskedik.
Zalaegerszegen a krosnói biennálé anyaga
Mint azt Flaisz Gergő, a Keresztury VMK intézményegységeinek vezetője a megnyitón elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy otthont adhatnak a nagy múltú rendezvénynek. Tovább ápolva ezzel a két város közti jó kapcsolatot.
A krosnói biennáléra idén tizenkét ország, kilencvenegy művésze jelentkezett közel százhúsz alkotással, melyek gazdagon illusztrálják a térség művészeti trendjeit. A tárlatot megnyitó dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese úgy fogalmazott: Közép-Kelet Európa egyik legrangosabb textilművészeti eseménye a biennálé, ezért is örömteli, hogy az anyag egy része városunkba is rendszeresen ellátogat. A textil mindig fontos szerepet játszott az emberiség történetében. Nemcsak ruha, hanem egyéb használati tárgyak, lakásdíszek is készültek belőle. A textil felhasználása, megmunkálásra kreativitásra ösztönöz, és számos gondolat kifejezésére ad lehetőséget.
A művészettörténész szerint a kiállított művek két irányzatot képviselnek. Az egyik a szövésre és a hagyományos technikára helyezi a hangsúlyt; ám komoly bravúrokkal és extremitásokkal mintázza az anyagot. A másik vonal egyfajta autonóm művészetként kezeli a textíliát, és teljesen egyedi gondolatokat közvetít.
A tárlatnyitón részt vett Ewa Mankowska, a Krosnói Kézműves Múzeum igazgatója is, aki mindenekelőtt megköszönte, hogy Zalaegerszeg és a hangversenyterem befogadta az anyagot. Mint mondta: a biennálé pályázati kiírásában szerepelnek bizonyos feltételek, és csak azokat a műveket választják be, amik ennek megfelelnek. Ilyen például, hogy 75 százalékban eredeti lent kell tartalmazniuk a műveknek, és 25 centiméternél nem lehet kisebb egy alkotás. A közel 120 beérkezett pályaműből húszat díjazott a szakmai zsűri; ezek a munkák a hangversenyterem központi falára kerültek.
A kiállítás január közepéig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10