Vezető hírek
Zalaegerszegi István, a király
Beszélgetés Pénzes Csaba rendezővel
- Eredetileg 2019 augusztusára, a csácsi István király szobor felállításának 20 éves évfordulójára terveztük a bemutatót, egy nagyobb volumenű ünnepség részeként. Végül ez elhalasztódott 2020-ra, amikor is a korlátozások miatt maradt el a premier – ismerteti a pechszériát Pénzes Csaba. – Végül egy zártkörű főpróbát tartottunk, melyet a szereplők hozzátartozói láthattak. Kellett valamilyen visszajelzés a színészeknek, előadóknak, táncosoknak a sok munka után.
- Csak helybeli színészek alkotják a stábot?
- Zalaegerszegi színészek, illetve zalai énekesek, táncosok. Rutinos művészek, előadók kaptak helyet, akik azonban nem csupán rutinból álltak a feladathoz. A főszerepben Bot Gábor színművész hallható. Saroltát Debrei Zsuzsanna játssza. Ez azért érdekes, mert őt inkább primadonnaként ismeri a közönség, most pedig egy keménykezű, erős, kissé férfias vonású nőt alakít, akit nem vetette meg az élet élvezetét. Egerszegi énekesek is kaptak szereposztást, így Gizellát Pál Krisztina, Koppányt Dolgos Péter, Tordát pedig Gál Szabolcs alakítja. Réka szerepében pedig Kovács Virág színésznő látható. Nagyon fontos feladat jut a Zalai Táncegyüttes 24 tagjának, akik Kósa Ruben koreográfiájával telítik a darabot. A díszlet és a jelmez felelőse pedig Polgár Péter.
Pénzes Csaba reméli, hogy jövő augusztusban a közönség is láthatja az előadást
- Meg lehet még újítani ezt az előadást?
- Igen. Először is ez egy rövidített változat, mivel egy ünnepség részeként lett tervezve. Ami igazán új benne, az a táncos részek. Rubennel nagyon egyetértettünk az irányvonalban, jól együtt tudtunk dolgozni. A tánc így megújulva vesz részt a darabban, rávezető hangulatelemként, a dalok kiváltotta hatás fokozásaként. És hogy működik a koncepció, azt a „próba” közönség visszaigazolta.
- Mikor lesz végre nyilvános az előadás?
- 2021. augusztusra tervezzük Csácsban. Már olyan sokszor félbe kellett hagyni, bizonytalan volt a bemutathatóság és már mindenki, aki a munkában részt vett szeretné, hogy közönség elé kerüljön a darab. Anélkül nem lehet befejezettnek tekinteni az egészet.
- Ön tervez-e hasonló munkát?
- Rockoperát még sosem rendeztem, ez új és izgalmas feladat volt. Viszont, nem túl sok ilyen van, amiből még lehetne választani.
- A magyar történelem mennyire tartozik az érdeklődési köréhez vagy inkább a zeneiség miatt választotta a művet?
- Nagyon érdekel a magyar történelem és nem feltétlenül az akadémiai vonal. Ezzel kapcsolatban szervezetem előadássorozatot is a Keresztury VMK-ban. Ez alapján mondhatom, hogy az István, a király egy zeneileg, szövegileg csodálatosan megírt mű, de történelmi szempontból inkább mese. De mint minden mese, képes kiváltani azt a katarzist, ami továbbsegíthet a mindennapokon. Jó lenne, ha széles körben is úgy ismertetnék velünk a történelmünket, hogy ne egy fejlehajtott nép legyünk, hogy meg tudjuk erősíteni a magunkba vetett hitünket. Ebben a darabban nem azt látom lényegesnek, hogy István vagy Koppány, hanem hogy egy fontos lépést mutat meg, amely a fennmaradáshoz kellett.
(A mű színrevitelét a városi önkormányzat támogatta)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről