Csatár

oktató
Csatáron kisgyermekeket várnak az óvodába
Az óvoda létszámának növelése, valamint a településre bevezető út mielőbbi felújítása kiemelt teendőt jelent az új képviselő-testület számára Csatárban.

közélet
Útfelújítások és programok Csatáron
Csatár tavalyi legnagyobb beruházásaként csapadékvíz-elvezető rendszert építettek ki pályázati támogatással. Az idei évben egyebek mellett utak felújítása szerepel a tervekben, de a települési programokra is nagy hangsúlyt fektetnek.

köztér
Életpálya elismerés és Csatárért-díj
Ünnepelt és szórakozott Csatár augusztus 20-án. A kiváló hangulatú falunapon számos fellépő lépett közönség elé, s az önkormányzati elismeréseket is átadták.

közélet
Egészségmegőrzés és gyógyítás
Csatárban két egészséggel kapcsolatos fejlesztés valósult meg a közelmúltban: a sportpark létesítésével a mozgás, a fizikai aktivitás kapott hangsúlyt, míg az orvosi eszközök beszerzésével az ellátás infrastrukturális színvonalának növelése.

zsibongó
Új játszóeszközökkel gazdagodott
Csatárban megújult az óvoda udvara, amelyre közel 5 millió forintot nyert tavaly az 530 lelkes község önkormányzata a Magyar falu programon. Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy a kistelepülések élhetőségét javító pályázati program keretösszege jövőre meghaladja a 250 milliárd forintot.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. Kovács Tamás osztályvezető főorvos (1), Szabadtéri Színpad (1), Zalaegerszegi Járásbíróság (1), VADÁSA-TÓ (1), FARSANGI DISZNÓVÁGÁS (1), Kézilabda (13), dr. Palányi Ildikó,a ZEK megbízott főigazgatója (3), sámándob (1), MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (14), Nótafesztivál (3), Gyermekközpontúság (14), Segítségnyújtás (6), Sport- és családi nap (9), Minigolf-kupa (3), Horváth István-Vásárcsarnok (2), sétahajózás (1), Idegenforgalom (37), Ludvig Nemzetközi Művésztelep (3), Értéktár (2), Képzés (5)