Vezető hírek
Országos trombitaverseny Zalaegerszegen
Rengeteg gyakorlás áll azon versenyzők mögött, akik bekerültek a zalaegerszegi döntőbe. S a szépen zenélő fiatalok száma nem kevés, 41 zeneiskola, több mint 60 diákja áll a zsűri elé a 3 napos program során. A rendezvény megnyitóján, a városi hangversenyteremben, köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő jelen esetben, mint a program fővédnöke és Vadvári Tibor alpolgármester. Mindketten elismerték az 1978 óta hagyományos versenyt, mely kihívás és tehetségkutatás egyben.
A diákok négy korcsoportban versenyeznek egy kötött és egy szabadon választott mű előadásával. S hogy mire lehet vinni ezen a pályán, azt a nyitó koncerten mutatták be többek között a zsűri tagságát alkotó, aktívan tanító trombitaművészek dr. Hontvári Csaba, Király Tibor Péter és Dávida Tamás (valamint Vörös Ádám trombita és Dankos Attila orgona).
A program részeként tanszakértékelő megbeszélést is tartanak, ismertette Győrffyné Könczöl Tímea, a házigazda zeneiskola igazgatója. .
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10