Vezető hírek
Kiválósági modellel a legjobbak között
Az EFQM képviselőit fogadták a zalaegerszegi járműipari tesztpályán
Sugár Karolina, dr. Háry András és Gianluca Mule
Dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az EFQM európai partneri találkozójára április 1-jén, Budapesten került sor. A küldöttség tagjai az esemény másnapján tettek eleget a zalaegerszegi tesztpályára szóló meghívásnak. Az EFQM egy partneri együttműködésen alapuló szervezet; a vendégül látott tizenöt nemzeti partnerszervezet képviselője Európa tizenöt országából érkezett. A találkozó jelentőségét hangsúlyozva azt mondta, nem igazán gyakori, hogy az üzleti világból egy időpontban, illetve ennyi országból érkezzenek vendégek, akik távozásuk után remélhetőleg tizenöt európai országba viszik el jó hírét a városnak és a járműipari tesztpályának.
– Mi a jelentősége a találkozónak?
– Az 1988-ban tizennégy nagyvállalat által létrehozott EFQM egy globális kiválósági központ, amely Európa és a világ minden tájáról származó szervezeteket ösztönzi a fenntartható kiválóságra és a felelősségteljes üzletfejlesztésre. Ennek érdekében nemzeti partnerszervezeteket alapítottak, melyek az adott országban a legkiválóbbakat és az ő legjobb gyakorlataikat gyűjtik össze. Mindemellett kifejlesztettek egy menedzsment módszertant, amely mind a mai napig a legelterjedtebb eszköze az üzleti és működési kiválóság kialakításának egy vállalat életében. Ezt a módszertant, amelynek neve EFQM Excellence Model (EFQM Kiválósági Modell) sok tízezer szervezet használja Európában és világszerte, köztük olyan – a tesztpálya számára is fontos – cégek, mint a BOSCH, a Volvo, a BMW, a Volkswagen, a Knorr-Bremse, a Siemens, a T-Systems, a Fiat, vagy a Renault. A kiválósági modell ismertebb hazai alkalmazói az elmúlt 20 évből: Opel, Grundfos, Westel, Herendi Porcelánmanufaktúra, B-Braun, Knorr-Bremse, Lehel, Legrand, Alcoa, Pick Szeged, Ericsson, valamint a Zala Megyei Kórház.
– Mit várnak az együttműködéstől?
– Az EFQM-el és magyarországi partnerszervezetével, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesülettel az együttműködés azért fontos számunkra, mert a tesztpálya működésének megindulásával, mind maguk a pályát működtető szereplők, mind pedig az együttműködő partnerek, szolgáltatók körében szeretnénk elérni a kiválóság egyre magasabb szintjeit, és ehhez az EFQM kiválósági modellje jó eszközt adhat – emelte ki az ügyvezető igazgató.
Az együttműködési megállapodást dr. Háry András mellett Sugár Karolina, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület elnöke, valamint Gianluca Mule, az EFQM operatív igazgatója írta alá. A küldöttség tagjai a budapesti találkozón egy prezentáció keretében már megismerhették az épülő zalaegerszegi tesztpályát, amit másnap a helyszínen is megtekintettek a tanácskozás előtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10