Vezető hírek
HR-café a cafeteriáról
A béren kívüli juttatások adózása és a hozzájuk tartozó adózási szabályok, törvényi rendelkezések évről évre változnak. Ez idén is így van, hiszen 2017. január 1-től újabb nagymértékű változások léptek érvénybe, mondta el Németh-Horváth Kata irodavezető. A hatodik alkalommal összehívott HR-Café találkozót ez okból szervezték meg, melyen tapasztalataikat és elvárásaikat osztották meg egymással a résztvevők.
„A béren kívüli juttatások munkerő-megtartóak”
Az ez évi változásokról Horváth Tamás, a Prohumán 2004 Kft. a Cafeteria-szolgáltatásokért felelős ágazatvezetője adott rövid tájékoztatást. Az új szabályozás szélesítette a kisgyermekes családok támogatási lehetőségeit. A bölcsődei költségtérítés mellett megjelent az óvodai támogatás is, ami szintén adómentes. Új elem a mobilitási lakhatási támogatás is, amit ugyancsak adóteher nélkül biztosíthat a munkáltató. A juttatás a dolgozók könnyebb áramlását hivatott elősegíteni a hátrányosabb régiókból a munkahelyeket kínálók felé.
Azonban több népszerű béren kívüli juttatás idén már magasabb közteherrel adható, így a korlátlanul adható Erzsébet-utalvány az iskolakezdési támogatás, a helyi bérlet, a munkahelyi étkezés, az önkéntes nyugdíjpénztár és egészségpénztár. Várható, hogy a munkáltatók emiatt nettóról bruttó keretre alakítják át az immáron nem kedvezményes adózású juttatásokat.
A jelenlévők munkaerő-megtartónak ítélték meg a Cafetéria rendszerét. A munkaerőhiánnyal kapcsolatban elhangzott, hogy a vállatok is mutassanak egyfajta arculatot a diákoknak, hogy ne csak iskolát, de céget is válasszanak a szakmához. Ugyanis az már nem elég, hogy a hiányszakmában tanulókat különféle ösztöndíjakkal támogatják, ami egy jól teljesítő diák esetében nettó 40-45 ezer forint havonta. Most már arra is szükség van, hogy a szülők és a diákok lássák, milyen életpálya járható be az adott szakmával, milyen lehetőségek (plusz szakma, érettségi vagy akár diploma) állnak rendelkezésre a továbblépés terén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan