Magyar Honvédség

közélet
Új korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodája
Ünnepélyes keretek között adták át kedden a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred Zala vármegyei 20. Hadkiegészítő és Toborzó Irodáját Zalaegerszegen. Az új iroda a Göcseji út 24. szám alatti, felújított épület második emeletén kapott helyet, amely az energiahatékonyságot szem előtt tartó beruházásoknak, teljes körű felújításnak és akadálymentesítésnek köszönhetően modern környezetet biztosít a haderő számára.

oktató
Vonzóvá tenni a katonai életpályát
Honvédkadét-szakképzésnek ad helyet a következő tanévtől a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Munkácsy Mihály Technikuma. A honvédkadét, gépjármű-mechatronikai technikusképzés elindításáról szóló írásbeli miniszteri engedélyt a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át a város és az intézmény vezetőinek.

egyszervolt
A magyar kard hagyományai
A magyar honvédség 170 éves történetét eleveníti fel a Honvédek a páston, vívók a csatatéren című tárlat, mely március 15-én nyílt meg a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A kiállítás Máday Norbert és Gausz Tamás magángyűjtők kollekciójából, valamint a Göcseji Múzeum témához illeszkedő anyagából válogat.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Október 23. nemzeti ünnep (18), Vonyarcvashegy Unplugged tó (1), Babaváró Klub (3), Varga József polgármester (2), Vetítés (2), Szent György Lovagrend (1), STAND UP COMEDY (10), Bognárné Bengő Hajnalka irodavezető (1), Helikon Kórus (1), Gyenesdiás (179), Ispita Alapítvány (9), Újévi túra (2), Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára (1), filmvetítés (192), Bibó István Gimnázium (1), Júniális (2), Fonyadt Róbert polgármester (1), Bellus Attila (1), Dödöllefesztivál (2), Lord zenekar (8)