Vezető hírek
A magyar szabadság örömünnepe
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos fogalmazott így március 15-én a Deák-téren, ahol a hagyományokhoz híven kezdetét vette az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. Mint mondta, a szabadságért és a függetlenségért harcoltak, a jogállam alapjaiért, és nekik köszönhetően ma itt Zalaegerszegen szabadon ünnepelhetnek a családok. A szabadság egyet jelent a döntés, a munkavállalás, a vallás, a kultúra, a sajtó és a szólás szabadságával. A szabadság mások értékrendjének tiszteletben tartását is feltételezi, amiért 170 évvel ezelőtt szintén küzdöttek 48 hősei. Küzdelmükből erőt meríthettünk a jelen korra, hiszen legfontosabb cél, hogy az ország Magyarország maradhasson, hangsúlyozta.
Az ünneplők Deák Ferenc szobrának megkoszorúzása után Csány László szobrához vonultak. Itt Holló József nyugállományú altábornagy, a kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos mondott beszédet. Kiemelte, 1848-ban egy cél érdekében fogott össze hazánk valamennyi politikai irányzata, és ezzel az összefogással Európában egyedülálló módon, fegyver és vér nélkül vitték diadalra a polgári átalakulás ügyét. A magyar nemzet százados terheket és béklyókat próbált lerázni magáról 1848 tavaszán, amikor szabadságáéért, függetlenségéért szállt síkra. Március 15-én tehát sokszázados függetlenségi törekvéseink valóra váltására emlékezünk, amit a magyar szabadság öröm ünnepének tarthatunk számon. Minden esztendőben arra figyelmeztet ez a nap, hogy a legfőbb kérdésekben megalkuvásnak helye nincsen, húzta alá. Az idei március 15-e nemcsak a 48-as forradalom, hanem a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója is egyben. A szabadságharcban létrejött Magyar Honvédség legfőbb feladata ma is a haza és a magyar emberek védelme, hangoztatta.
Ez alkalomból a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület díszkardot adományozott Balaicz Zoltán polgármesternek, amit dr. Varga Péter gazdasági vezető adott át. A megemlékezés Csány László szobrának megkoszorúzásával ért véget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről