Vezető hírek
30 éves a Schneider Electric üzeme
Több mint 5 milliárdos beruházással ünnepelnek
Üzembejárás: Petrényi László, Balaicz Zoltán, Veres Zsolt és Vigh László
A zalaegerszegi gyár 1993 áprilisában kezdte meg tevékenységét, mindössze három dolgozóval egy kft. keretében. Az 1993-ban alapított MG Zala gyár 2008-ban egyesült a francia vállalattal, onnantól kezdve a Schneider Electric Hungária Zrt. üzemeként működik, idézte fel Petrényi László, az MG Zala igazgatója. Mint mondta, a gyártás folyamatos fejlesztésének köszönhetően jelenleg 600 főt foglalkoztatnak. A további bővüléshez öt évre szóló stratégiai tervet dolgoztak ki. A nyár végére termelésbe állnak a fél milliárd forintból korábban megvásárolt új automata szerelőgépek.
A jubileumi évben indított több mint 5 millió forintos beruházás keretében a kismegszakítók gyártásához és végszereléséhez szereznek be új gyártósorokat. Erre 4,3 milliárd forintot fordítanak, míg a gyártás modernizálására félmilliárdot költenek. A létesítmény új elektromos fűtési-hűtési rendszerének telepítésével szeptemberre végeznek, amellyel teljes mértékben leválnak a gázfűtésről. Ennek eredményeként az MG Zala nettó zéró széndioxid-kibocsátású gyár lesz. A még fenntarthatóbb működés érdekében a járműflottát elektromos autókra cserélik, az okosgyár koncepció jegyében pedig digitalizálást hajtanak végre.
Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója azt ismertette, hogy a vállalat több mint 2200 dolgozót foglalkoztat hazánkban, és tavaly közel 1 milliárd euró árbevételt ért el. Magyarországon négy gyára és egy logisztikai központja van, és új gyárat épít Dunavecsén 16 milliárd forintból.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Romain Dutruc, a Schneider Electric régiós elnöke. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere méltatta, hogy a Schneider zalaegerszegi gyára rövid idő alatt 450-ről 600 főre emelte munkatársai létszámát, és további 80 fő felvételét tervezi. Kiemelte, a gyár komolyan veszi a klímavédelmet, hiszen az első üzem lesz a városban, amely zéró emisszióval fog működni. Beszéde végén átadta a város közgyűlésének díszoklevelét Petrényi Lászlónak az évforduló alkalmából. Vigh László országgyűlési képviselő bölcs döntésnek nevezte azt, hogy a francia vállalat Zalaegerszeget választotta, amely mint mondta, a járműipari tesztpálya révén az innováció fővárosa kezd lenni.
A jubileumi ünnepségen Kovács Rudolfné, Pesti Gyula és Németh Ferenc munkájuk és kitartásuk elismeréseként kitüntetést vehettek át a gyár igazgatójától.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről