Vezető hírek
180 ezer lakosnak kézbesít csomagokat
Logisztikai depót létesít a Posta Zalaegerszegen
Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára azt mondta, a pénzügyi szektor mellett a logisztika is stratégia fontosságú, ezért nagyra értékelendő, hogy a Magyar Posta végigkíséri a magyar vállalkozásokat a digitalizáció és az e-kereskedelem világába való belépésben, hogy azok megvessék lábukat először a hazai piacokon, majd a világgazdaságban is. A posta beruházásai sem álltak le a pandémia alatt, hiszen Zalaegerszegen is fejleszt. Országos logisztikai hálózatának újabb üzemét több mint egy milliárd forintból építi fel.
Balaicz Zoltán polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt években a járműipari tesztpályának is köszönhetően számos cég települt be az északi ipari parki övezetbe, ahol a Magyar Postával újabb beruházó lépett színre. Hozzátette, hogy a Metrans több tíz milliárd forintból konténerterminált épít fel a városban, ami együtt azt mutatja, hogy a logisztika nemcsak Európában, de hazánkban és Zalaegerszegen is egyre nagyobb szerepet tölt be.
A képen balról dr. Pál Attila, az alapkőletételnél Láng Géza, Vigh lászló, Balaicz Zoltán, dr. György László és Varga János
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, a járműipari tesztpálya mágnesként vonzza a beruházókat Zalaegerszegre a világ számos pontjából, ami a város tekintetében is további fejlesztéseket tesz lehetővé.
Láng Géza, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyért felelős helyettes államtitkár azt mondta, a magyar állam, mint tulajdonos elvárja, hogy a Magyar Posta hosszú távon a belföldi kiscsomagpiac elsőszámú szolgáltatójává váljon. Ehhez szükséges a postai logisztikai infrastruktúra megújítása, és a lehető leghatékonyabb csomagfeldolgozási rendszerek bevezetése.
Varga János, a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója elmondta, hogy a tervezett 19 vidéki depóból a fele már megépült vagy most épül, 2023-ig pedig a teljes logisztikai infrastruktúra megújul. Korszerű automata szortírozó rendszert és informatikai megoldásokat telepítenek a zalaegerszegi logisztikai központba is, amely 182 zalai települést lát el, és nagyjából 180 ezer lakos számára kézbesít majd csomagokat.
Az eseményen a Zala Megyei Önkormányzatot dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke képviselte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről