Vezető hírek
Idén is a Violkonyha nyerte a forralt bor versenyt
Közel 600 liter forralt bort adtak el
Balaicz Zoltán polgármester többek között elmondta: a Városmarketing Iroda javaslatára 2017 óta hirdetik meg az adventi forgatag vendéglátói között a versenyt. Idén összesen 514 szavazat érkezett arra az internetes felületre, melyet a megmérettetésre hoztak létre. Az eredmény meglepetés volt, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan most is a Violkonyha nyert. Ilyen egymás utáni győzelemre még nem volt példa a verseny történetében – tette hozzá a polgármester, átadva a díjat Viola Kitti cégvezetőnek.
A díjazott elárulta: a tavalyihoz hasonlóan most is népszerű volt az epres rozé forralt boruk, de egy újdonsággal is készültek. Áfonyás ízesítésű forralt vörösborral kedveskedtek a vendégeknek, mely a legkelendőbb ital volt náluk az advent idején. Csak ebből 350 litert adtak el, összesen pedig közel 600 liter forralt bor fogyott a Violkonyhában. A kereskedő úgy látja, hogy a megújult adventi forgatag beváltotta a reményeket; az új fény- és látványelemek, valamint a változatos programok miatt sokkal többen látogattak ki a Dísz térre, mint tavaly. A vendéglátóhely köszöni a bizalmat és mint azt Viola Kitti elárulta, már az idei karácsonyi szezonra is van új forralt bor ötlete.
A versenyen a második legtöbb szavazatot a Piknik forralt bora kapta, a harmadik helyezett pedig a Tütü gasztrobusz lett.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10