Rövidhírek
A Tütüé a legjobb forralt bor
Balaicz Zoltán polgármester a díjátadás kapcsán elmondta: a város a 2016-os Egerszegi Advent idején hirdette meg először a gasztronómiai versenyt a Városmarketing Irodával közösen. Az első díj ennek megfelelően 2017 januárjában került átadásra; akkor szintén a Tütü téli italát választotta a közönség a legjobbnak.
A Tütü csapata Balaicz Zoltán társaságában (balról Tőke Erik tulajdonos)
A Tütü csapata nevében Tőke Erik tulajdonos, üzemeltető köszönte meg a rájuk leadott voksokat, és a város által adott oklevelet. Mint mondta az elismerés az egész stábnak jár, hiszen a hideg idő ellenére folyamatosan kint dolgoznak, és sokszor óriási rohamot kell kiállniuk – különösen igaz volt ez a karácsonyi időszakra.
Ami a forralt bort illeti: évek óta ugyanabból a fajta borból készül a „csemege”, és ugyanazzal a receptúrával dolgoznak. Reméli, hogy a következő időszakban is szeretni fogja a közönség az általuk főzött italt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan