Vezető hírek
Kolbásztöltő-versengés
A helybéliek kezdeményezésére indult és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényre nem csak helyből és Reziből, meg Gyenesdiásról érkeztek csapatok, de még Kallósdról is úgy gondolták: a nagyszüleink által megőrzött hagyományokat érdemes követni. Mindenki egyforma feltételekkel kezdte meg a kolbászkészítés munkálatát. Az önkormányzat öt kiló darálthúst biztosított a településen előző nap levágott kétmázsás sertésből. Az alapanyagok mellé előkerültek a titkos, régi receptúrák és a gyakorlott résztvevők harmonikamuzsika mellett készítették a kolbászokat, amelyekről egy három főből álló zsűri mondott szakvéleményt.
Gumhert András, Papp András és Pálfiné Ciklin Gabriella pontozással választotta ki a legízletesebb darabokat. Az első három helyezést a falubeliek szerezték meg. A Pipacs Óvoda kollektívája győzött, a képzeletbeli dobogó második fokára a Gyöngyös népdalkör tagjai állhattak, a polgármesteri hivatal Mazsolák névre keresztelt csoportja tudása pedig a harmadik hely megszerzéséhez volt elegendő. A versenyzőknek az ételek szépérzékű dekorálására is figyelmet kellett fordítani és még az étkezőasztalok is illő pompában, savanyúságokkal telepakolva, természetes díszekkel várták az értékelő grémiumot, no meg az éhes szájakat. A legtöbben sült krumplit is készítettek a disznótoros ebédhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10