Vezető hírek
Kavicsképek az Apáczai-tagkönyvtárban
Csak egy kavics a sok közül(?)
Kálmán Mariannának ez az első önálló tárlata. Ahogy arról beszámoltunk a közelmúltban társkiállítóként volt jelen Kisgörbőn, aztán gyorsan érkezett a mostani felkérés is.
A megnyitón közreműködött az Eötvös-iskolából öt tanuló, valamint Gaál Zsuzska költő-pedagógus saját versével és egy mesével. Köszöntőt mondott Csaplár-Nagy Franciska, a Deák-könyvtár igazgatóhelyettese, a József Attila tagkönyvtár vezetője.
- A könyvtár feladatai közé tartozik a kultúraközvetítés. Nagyon megörültem ennek a kiállításnak, ahol a képek minden eleme az alkotásról szól. Kedves emlék is fűz a kavicsképekhez, hiszen, amikor a csácsi tagkönyvtárban dolgoztam, a diákoktól ajándékba kaptam egy kavicsképet, melyet máig őrzök az ottani szép emlékekkel együtt. A mostani kis tárlaton emberek, állatok, tájak jellennek meg, az emberi kapcsolatokról és a természetszeretetről mesélnek a fantáziadús képek. Nekem a nagyon alaposan kidolgozott boszorkányt ábrázoló a kedvencem, és biztos, hogy minden nézelődő talál neki tetszőt – mondta az igazgatóhelyettes.
- Az első kavics, amely „megszólított” egy igazi kincs lett. Aztán hagytam, hogy további kavicsok találjanak rám. A mindennapok apró csodái közé tartozik egy-egy ilyen megtalálás és az azt követő alkotás. Remélem, hogy másoknak is lesz ilyen találkozásokban része – fogalmazott Kálmán Marianna.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről