Vezető hírek
Idősek Hónapja sporttal, vetélkedőkkel
Változatos programok a nyugdíjas korosztálynak
Balaicz Zoltán polgármester, az Idősügyi Tanács elnöke a városházán tartott sajtótájékoztatón többek között elmondta: az igények figyelembevételével igyekeznek évről évre összeállítani a programkínálatot. Örülnek, hogy a szervezésbe civil szervezetek is részt vesznek.
Illusztráció; korábbi felvétel (Forrás: ZalaMédia archív/Antal Lívia)
Az idősek fizikai kondícióját javító programokkal, előadásokkal, vetélkedőkkel készülnek sok egyéb esemény mellett – fogalmazott a rendezvénysorozat tematikáját ismertetve dr. Kocsis Gyula, az Életet az éveknek szövetség zalai vezetője. A kínálatot a városban működő idősklubok igényei szerint próbálják összeállítani, figyelve arra, hogy a tanulás, a sport, a gasztronómia, a kirándulások, vagy éppen a művészetek is bekerüljenek a programelemek közé.
Hutnik Eszter, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának szakreferense hozzátette: az idei sportnapra minden eddiginél több csapat (23) jelentkezett, a várostörténeti vetélkedőn pedig az eddigi regisztrációk alapján tizenöt csapat vesz majd részt. A hónap zárórendezvényének vendége Pitti Katalin operaénekes lesz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan