Vezető hírek
Vándorkiállítás Mátyás király emlékére
A 12 tablóból álló tárlat a Hunyadiak dicső korát, közülük kiemelten Mátyás király életét, politikai, hadvezéri és kultúra pártolói tevékenységét mutatja be. Ez a kiállítás része a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett emlékévnek, mely Magyarországot és a határon túli településeket érintő rendezvények sorából tevődik össze. Kiemelt ezek közül Kolozsvár, Mátyás király születési helye.
A Keszthelyről Zalaegerszegre érkező kiállítást dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke nyitotta meg, aki röviden méltatta a legstabilabb magyar államszervezetet létrehozó Mátyás király politikai tevékenységét és a helyszín okán vallásosságáról is szót ejtett, miközben köszönetet mondott a tárlat befogadásáért.
A köszöntők sorában volt Gaál Gergely is, a Mátyás Király Emlékév Tanácsadó Testületének elnöke, aki a magyar történelmi hősökről való megemlékezés fontosságáról szólt. A Nemzetpolitikai Államtitkárság az idén immár harmadik emlékévét hirdeti, Márton Áron, Szent László és Hunyadi Mátyás jelentősége előtt tisztelegve.
A látványos tablók sok információval szolgálnak, melyből szemezgethet az érdeklődő, így többek között a szent korona visszaszerzésének története, a reneszánsz meghonosításának folyamata is olvasható.
Az ünnepségen a házigazda intézmény diákjai szerepeltek, Mátyás mondával, reneszánsz zenével.
A programon részt vett Balaicz Zoltán polgármester és képviselték magukat a Rákóczi Szövetség, a zalaegerszegi Civil Összefogás Fórum és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10