Vezető hírek
Leletek az áldozati gödörből
Rézkori edények a Hónap műtárgyai
Az elmúlt év egyik legnagyobb Zala megyei régészeti ásatása Sármellék határában zajlott. A közel 10 hektár nagyságú területen 12 korszak leletei kerültek elő. A legkorábbi földművelők házai közel 8000 évvel ezelőtt álltak itt a folyóparton, amit ma Zalának hívunk. A feltárás déli részén egy késő rézkori (badeni kultúra - Kr.e. 3600/3500–2800) település nyomai tárultak fel. Házhelyeket, élelemtároló vermeket és emberi temetkezést is találtak a múzeum munkatársai.
Halbárka edény, fazék és az alsó sorban a mericék
Az egyik legizgalmasabb jeleség egy áldozati gödör volt, mely 2 kőbaltát, és összesen 53 kerámiaedényt rejtett. Ezek egy része teljesen épen vészelte át az évezredeket. Nagy valószínűséggel egy ünnepi lakoma, vagy rituális esemény edényeit ásták el az egykor itt élt emberek. Ezekből mutatunk be néhányat a közönségnek – mondta Eke István régész-térinformatikus, az ásatás vezetője.
Eke István és Dömötör Andrea a rézkori edényekkel
Hozzátette: a most kiállított tárgyak érdekessége, hogy a leleteket 2022. november végén, éppen abban a pár napban találták meg, amikor közeledett a kutatási határidő vége, és le kellett vonulniuk a terepről. Tehát tényleg az utolsó pillanatban bukkantak rá, majd emelték ki a leletegyüttest.
A polgármesteri hivatalban mericék (vagyis folyadék merésére szolgáló ivóedények), egy díszes, füles fazék és egy halbárka alakú edény látható, melyet vaj készítésére használhattak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről