Vezető hírek
Csatajelenet a fesztiválon
A Magyar Honvédség története az 1848/49-es szabadságharc idején kezdődött, ekkor alakult ki az első központilag szervezett sereg, mely már nevében is kifejezte szép feladatát, a hon védelmét, hangzott el többek között a bemutató bevezetőjében. Először egy napi szemlét láthattak az érdeklődők, mely az egykori katonai élet fontos része volt. Hiszen a bármelykor bevethetőség egyik alap pillére a rendszeresen karban tartott felszerelés illetve a napi gyakorlatozás.
A ruházat, fegyverzet bemutatása után kezdődött a harc, a vendég Budai 2. Honvédszászlóalj közreműködésével. A korabeli csatajelenet viszonylag nyugodt tempójú volt, egy jó lövő katona is csak maximum percenként háromszor szegezhette az ellenségre a puskát, majd újra kellett tölteni azt, tudhattuk meg a folyamatos kommentárból. A vendégek a labancok szerepét alakították, hangzatos (de csupán pirotechnikai töltettel ellátott) ágyúval felszerelve. A koreográfia lényege, hogy ez utóbbi harci eszközt megszerezték dulakodás és lövöldözés után a magyar gyalogosok. Közben a sebesültek ápolására is gondot fordítottak. Majd a lefegyverzés után elmasírozott a csapat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan