Vezető hírek
Születésnapi Bibliofülke-takarítás
Önműködővé vált a könyvállomás
Wettstein Tamás, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta: a Bibliofülke teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen szinte beavatkozás nélkül „üzemel”. A szükséges rendrakást és takarítást kivéve teljesen önműködővé vált az évek alatt. Vagyis lelkesen működteti és használja az olvasni szerető helyi közösség. Hozzátette: azt az egyesület sem gondolta az induláskor, hogy ilyen sokáig életképes lesz a nyilvános könyvkölcsönző-állomás. De úgy látszik, van igény a csere-berére. Ami egyik embernek selejt, az a másiknak kincs is lehet. Műfajtól, stílustól függetlenül nagyon sokféle könyv cserél itt gazdát. A hagyatékból bekerülő klasszikus sorozatoktól kezdve az ismeretterjesztő köteteken át, egészen a friss kiadványokig.
A Bibliofülkét 2014. júniusában drMáriás (vagyis Máriás Béla) író, képzőművész, zenész avatta fel, stílusosan telefonon keresztül. Akkor úgy fogalmazott: manapság sokan hajlamosak lesajnálni a könyveket, pedig szükségünk van egymás üzenetére, annál is inkább, mert enélkül hamar eltűnünk, valamit pedig hátra kell hagyni. A könyvek energiahordozók, erőt adnak a túléléshez, és az új gondolatok megszületéséhez, így a Bibliofülke amolyan mini-laboratóriumként működik.
Remélhetőleg még jó pár évig; a zalaegerszegi olvasók örömére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan