Vezető hírek
Rekordszámú futó állt rajthoz a Koraszülöttfutáson
Közel 1100 fő állt rajthoz, egyéniben közel 40 fő, míg csapatban közel 150 csapat vágott neki a Zalaegerszegtől Keszthelyig tartó 66 kilométeres távnak. A résztvevők a ZalaZone Járműipari Tesztpálya előtti térről indultak vasárnap reggel közös bemelegítés után, a futást Balaicz Zoltán polgármester kisfia, Balaicz Vendel indította el, majd a koraszülöttmentő autó vezetésével vágtak neki a zalai dombokkal szegélyezett útvonalnak. A stafétaszerű futás során kilenc váltóponton volt lehetőség cserére.
Az ország minden tájáról érkeztek csapatok a jótékonysági megmozdulásra, különösen aktív részvételt mutattak a gyermekosztályok és kórházi dolgozók. 19 egészségügyi csapat vett részt a programban, a legmesszebbről talán a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ futói érkeztek, akik először vettek részt a programon.
A váltópontokon fergeteges volt a hangulat, a váltótársak nagy örömmel várták csapattársaik befutását, ahogy ezt Nemesapátiban is láthattuk.
A résztvevők nevezési díjukkal a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány munkáját támogatják. A futás végállomása Keszthely főtere volt, ahová a koraszülöttként világra jött gyermekek is befutottak – szimbolikusan lezárva egy olyan utat, amely sokuk számára már a születésükkor is küzdelemmel indult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10