Vezető hírek
Ezer lámpás a csellengőkért
Az Ezer Lámpás Éjszakája kampány 2011-ben indult útjára azzal a céllal, hogy a társadalom figyelmét felhívják a gyermekeltűnések jelenségére, annál is inkább, mert a szám évről évre nő. Míg 2010-ben körülbelül 11 ezer fiatalkorú eltűnését jelentették be Magyarországon, ez a szám tavaly már 17 ezer fő volt; vagyis majdnem annyi gyerek tűnik el hosszabb vagy rövidebb időre minden évben, mint amennyi egy kisváros lakosságszáma. Ennél is sokkolóbb adat, hogy évente nyolcvan-száz kiskorú nyomtalanul tűnik el.
A lufieregetős akció erre a komoly problémára "világít rá". Jelképesen pedig a fénnyel akar segíteni az eltűnt gyerekeknek, hogy hazataláljanak.
A Dísz téren koncertek és rendőrsági bemutató is kísérte az eseményt, mely ezúttal épp Gyermeknapra esett. Eredetileg azonban az Eltűnt Gyermekek Világnapjához (május 25.) kapcsolódik a kampány.
Írta: -pet; Fotó: -pP-
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan