Vincze Luca megyei vezető mentőtiszt

közélet
Mentősök köszöntése
Az Országgyűlés nevében mondott köszönetet a mentősöknek Vigh László, aki május 10-én, a mentők napja alkalmából kereste fel a zalaegerszegi mentőállomást.

közélet
Határőrizet és mintavétel
A mentőszolgálat két évfordulót is ünnepelt május 10-én, az Országos Mentőszolgálat 72 évvel ezelőtti, míg a szervezett életmentés 133 évvel ezelőtti megalakulását. Az idei tavasz azonban nem várt helyzetet idézett elő a koronavírus-járvány miatt a zalai mentők életében, akik a helyszíni mintavételek mellett a határátkelőkön belépő utasokat is ellenőrzik. Vincze Luca megyei vezető mentőtiszttel beszélgettünk.

közélet
Új mentőállomás épülhet Zalaegerszegen
A 2018-as esztendő egy régen várt ajándékot hozott a zalaegerszegi mentőállomás dolgozóinak, a kormány ugyanis egy új telephely építéséről döntött. Az Ady utcai épületen az elmúlt évtizedekben jelentős beavatkozást nem hajtottak végre, valóban indokolt egy új megépítése.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése (1), Lipcse (1), Péter Károly MOGIM igazgató (1), MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR (1), Sohollár Völgy (1), foglalkoztatás (1), zenés mesejáték (5), Innováció (21), Nagy Kálmán festőművész (10), tesztmérnök (1), dr. Csidei Irén (4), Fenntarthatóság (10), Kodály Zoltán (5), Fazekasság (11), Alapkőletétel (12), Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia (5), Fegyház (1), Pécsi Tudományegyetem (1), Svastitsné Németh Ildikó (22), Zalatnai Sarolta (1)