VÁROSI SÉTÁK

köztér
ZalaegerSzögek és más szubjektív nézőpontok
Hogyan viszonyulnak az emberek egy adott közterülethez? Funkciójuknak megfelelően használják-e, vagy sem, jól érzik-e ott magukat, vagy nem? Milyen érzelmeket válthat ki egy városi köztér? Aztán… Maguk az épületek hogyan kommunikálnak egymással? Hogyan látszódnak egymáshoz képest? Mit takarnak el, mi zár be valamilyen szöget, vagy éppen mi tükröződik? Egymáshoz látszólag nem passzoló stílusok, irányzatok is szépen illeszkedhetnek egymáshoz.

köztér
Rendhagyó és tematikus túrákat is szerveznek
Hosszú szünet után júliustól újraindítja városi sétáit a Zalaegerszegi Tourinform Iroda. Az idei első programot márciusra tervezték, ám a koronavírus közbeszólt. A nyárra időzített sétákat megtartják, a tavasszal elmaradt eseményeket pedig az augusztus-szeptemberi időszakban pótolják.

egyszervolt
Zsúfolt várók, békás terhesteszt
Sokáig OTI-székház volt, aztán néhány korosztálynak SZTK-ként maradt meg az emlékezetében (vagy rémálmaiban). Manapság leginkább Kamarák Házaként ismerjük a Kosztolányi- és a Petőfi utca sarkán álló épületet. A közelmúltban egy kamarai nyílt nap keretében részletesebben is megismerkedhettek az érdeklődők a Petőfi utca 24. szám alatt álló ház történetével és titkaival.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
ZTE Aréna Stadionavató Gála (2), Kányaváry Borbirtok Bizsergő nevű fehérbora (1), Street Food Weekend (5), Nagy Lászlóné polgármester (3), Energiagyógyászat (1), Varga Miklós ügyvezető igazgatóhelyettes (1), Magyar Plakát Ház (13), Sakk (13), Molnárné Raposa Irén (1), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (2), Szalagavató (5), dr. Ferenczy Sándor (1), Európa tér (3), Művelődési Központ előtti szabadtéri szinpad (1), Magángyűjtő (2), Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy (7), magyar rekord (1), Pődörné Hajdu Ibolya intézményvezető (1), Kálvária temető (4), Szalagavató Ünnepély (2)
1-20 21-40