Nyugdíjas egyesület
Zalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtárának
Az "Életet az Éveknek" Országos Nyugdíjas Szövetség Zala Megyei Szervezete még tavaly kezdeményezett egy felhívást, melyben azt kérték, hogy aki teheti, könyvadománnyal támogassa a baróti Gaál Mózes Általános Iskola könyvtárát.

civil
Nyugdíjas alkotók művei a színházban
Az idősek hónapja rendezvénysorozat keretében nyílt meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában az időskorú alkotók művészeti tárlata.

közélet
Elismeréseket adtak át az Idősek Napján
Az idősek hónapja nyitónapjának zalaegerszegi rendezvényét ezúttal is a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben rendezték meg. A program szervezője az Életet az Éveknek Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete, melynek elnöke dr. Kocsis Gyula, érdeklődésünkre elmondta: a megyéből több, mint 50 nyugdíjas klub képviselteti magát.
Budapestből versenyeztek
A Nyugdíjas Klubok és Idősek „Éltet az Éveknek” Országos Szövetsége Kulturális Bizottsága és a budapesti szervezete „Budapest 150” címmel rendezett országos vetélkedőt Budapest létrejöttének 150. évfordulója alkalmából a jubiláló fővárosban. A megmérettetésen zalai csapat is részt vett.
kultúra
Nyugdíjas alkotók kiállítása a színházban
Az idősek hónapja kapcsán októberben számos programmal ünneplik az éltesebb generációt. Az első rendezvények között egy nívós kiállítás nyílt a Hevesi Sándor Színház emeleti előterében. A festményeket, faragásokat, kézimunkákat, üvegmandalákat, fotókat magába foglaló tárlat október 29-ig látható.
civil
45 éves a Nyugdíjas Pedagógus Egyesület
Kéthetente találkoznak, kirándulnak, képzik magukat, kézműveskednek, jótékonykodnak és főleg tartják a kapcsolatot, a közösséghez tartozással is őrzik aktivitásukat. 1976-ban Szeglet Lajos (aki jelen volt a rendezvényen), ötlete nyomán indult útjára a ma már 45 éves történet, mely sok szép élménnyel gazdagította a pedagógusok életét.
civil
Nyugdíjasok tárlata a Móriczban
Az Éltet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség Zala Megyei Szervezete az idősek hónapja alkalmából tárlatot mutat be a megye területén élő, amatőr alkotók munkáiból. A 22 kiállító különféle technikával készült műveinek a Móricz Galéria ad otthont november 2-ig, délutánonkénti nyitva tartással.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Budaörsi Latinovits Színház (1), Tislér István igazgató (2), Buszközlekedés (5), Techtogether (2), Rekortán többfunkciós sportpálya (1), Kárpát-medencei Szentlászló nevű települések 22. találkozója (1), Májusfa (12), Pannon Egyetem Georgikon Kar (3), Kézikönyv (1), Klíma- és természetvédelmi akcióterv (3), Müller Imre (1), Oktatás (182), Raklapfestés (1), LED-csereprogram (6), Szilvágy (3), Czajlik Zoltán tanszékvezető docens (1), Zalaszentgrót Vasútállomás (3), Búslakpusztai hulladéklerakó (2), Csordás Róbert iskolaigazgató (3), deepWORK (2)