nyári_tábor
hanghatás
Fiataloknak szerveztek népzenei tábort a Gébárti-tónál
„Hejj regő rejtem” címmel, immár kilencedik alkalommal és kilenc résztvevővel tartottak népzenei tábort a közelmúltban a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A népzenészeknek ezúttal kifejezetten fiatal korosztály tudását volt módjuk fejleszteni.

oktató
A pályaorientációt is segíti a Kisinas tábor
A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezte a gyermekek körében kedvelt Kisinas táborát, Zalaegerszegen és Nagykanizsán.
népies
Komplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónál
Július 4-én kiállítással zárult a 39. alkalommal megrendezett komplex népi kézműves gyermektábor Zalaegerszegen, a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. Az öt nap során készített tárgyak, díszek, ékszerek, játékok dicséretes munkát tártak a szülők elé, s bárhol felvállalható népi örökséget hordoznak.
Tábori alkotásokból kiállítás
A Göcseji Tudásközpont-Zalaegerszegi Helyi Termék Piac az idén nyáron is napközis ellátással várta az érdeklődő gyerekeket.
oktató
Állatvédelmi tábor az Alsóerdőn
Két éve alakult a zalaegerszegi Állatvédelmi Nevelés Egyesület, és tavaly egy, idén két turnusban várták a gyerekeket az Alsóerdőre szervezett táborukba.
civil
A nagycsaládosokkal zárt a Göcseji Tudásközpont tábor
Idén nyáron öt turnusban táboroztak a gyerekek a Göcseji Tudásközpontban. A sort, jelentős támogatással a Zalaegerszegi Nagycsaládos Egyesületből érkezett 15 gyermek zárta. A saját egyesületükön kívül a Göcseji Kézműves Egyesület, a Városi Civil Alap, a vásárcsarnok, és több magánszemély támogatta aktív pihenésüket.

sport
Német focitábor, angol nyelvű edzések
Bagod németországi testvértelepüléséről, Heilbad Heiligenstadtból érkezett a községbe Benjamin Gassmann edző, aki egy héten át focitábort tartott a település, és az andráshidai utánpótlás csapat gyerekeinek.

közélet
Beregszászi diákok Zalaegerszegen
Kárpátaljai fiatalok táboroznak a megyeszékhelyen július 2-7. között. A Zalaegerszeg testvérvárosából, Beregszászról érkezett fiatalokat Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a városházán.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vajda Lajos festőművész (1), Heidrich Balázs, a BGE rektora (1), Mesterségek napja (3), Fagy (2), Kaszópuszta (1), Széchenyi István Egyetem (5), Szakkör (4), Zala-Cereália Kft. (4), Ambrus Attila Kerámia (1), Jobb Agyféltekés rajzolás (5), Hatháza-Repülőtér (2), Zöld épület (3), Kiemelt beruházás (2), Zalaegerszegi Tourinform Iroda (34), Vince-nap (1), Ifjúsági és Sportcentrum (6), Vállalkozói felajánlások (4), Vonyarcvashegy Panoráma Kertmozi (19), Sohollári-völgy (2), Emléktorna (2)