Vezető hírek
A pályaorientációt is segíti a Kisinas tábor
Újabb szakmai diáktábor a kereskedelmi és iparkamara jóvoltából
Bangó-Rodek Viktória stratégiai koordinátor elmondta: immár tizedik éve, hogy megtartják a napközis jellegű tábort, melynek lényege, hogy a gyermekek minél nagyobb számban szakmákkal ismerkedjenek.
- A Kisinas táborokba minden évben elsősorban a pályaválasztás előtt álló, hetedikes diákokat várjuk, de ha a létszám engedi, akkor hatodikosokat is fogadunk. A tábor – mely több szakmai díjat is elnyert már az évek során - pályázatilag támogatott, de van önköltsége is.
Az utazás, a szállás és a napi munkához szükséges alapanyagok ugyanis sokba kerülnek. A tapasztalat az, hogy a gyermekek várják, kérik, keresik a lehetőséget – fogalmazott, hozzátéve: az idei évben is Zalaegerszeg és Nagykanizsa volt a tábor székhelye, a turnusokban 30-30 fő vett részt.
- A célunk, hogy segítsük a pályaorientációt, a pályaválasztást. Ennek érdekében mindig az a feladatunk, hogy a lehető legtöbb szakmát mutassuk be a gyermekeknek. Mégpedig úgy, hogy ne csak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek, azaz ki is próbálhassák az egyes munkafolyamatokat.
Az idén egyebek között a vendéglátás, a szakács, pincér, cukrász szakmákba, a pedagógiai, sportágazati tennivalókba, a fa- és építőipari, műszaki területekbe, valamint a szépészeti (fodrász, kozmetikus) szakmákba nyertek betekintést a diákok. Mindebben segítettek a Szakképzési Centrumok technikumai, valamint számos vállalkozás is fogadta a csoportokat.
- Úgy látjuk, az öt napos tábor a későbbiekben sokat segít abban, hogy a gyermekek – már konkrét, valós környezetben megismert tapasztalatok birtokában - azt a szakmát válasszák, amelyik számukra a legérdekesebb, legkedveltebb – tette hozzá Bangó-Rodek Viktória.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10