Kézi kaszás arató- és cséphadarós cséplőverseny

egyszervolt
A kétkezi munka becsületéről
A novai Göcseji Aratónapokon idén 34. alkalommal elevenítették fel az egykori falusi élet legfontosabb eseményét, a megérett gabona fáradságos munkát igénylő kézi aratását. Mielőtt az aratóbandák kivonultak volna a búzatáblához, megnyitották a 7 év – 7 érv – 7 tárgy című kiállítást a Gönczi Ferenc Művelődési Otthonban.

népies
A novai aratónapokkal a dombérozóba
Nován a hét végén 32. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat. A kétnapos rendezvény fókuszában hagyományosan a régi falusi élet egy szeletének megismertetése állt a népi kultúra értékeinek bemutatása mellett. Egyúttal nyitányául szolgált a 32 települést érintő 5. Dombérozó rendezvénysorozatnak, amely a Göcseji tájegység gondosan őrzött sajátos értékeit tárja a látogatók elé tíz napon át.

népies
Ahogyan régen arattak
A novai Göcseji Aratónapok azon megyei rendezvények egyike, ami hosszú múltra tekinthet vissza. A kézi kaszás arató- és cséphadaró verseny 2018-ban jelentős jubileumhoz érkezik, ugyanis 30. alkalommal fogják megrendezni. Az elmúlt hét végén a 29. aratónap részesei lehettek a kis- és nagybandák, akik közül a zalabaksaiak egyetlen alkalmat sem hagytak ki.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szilasi Gábor önkormányzati képviselő (15), Divat (22), Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (4), Zalai körtúrák (3), Sárhida (2), Cserszegtomaji kútbarlang (2), Épületbővítés (2), Városfejlesztés (30), Hercegi Mandulás Napok (3), Apátfa (9), Varjúfészek (1), Dr. Moll Károly Orvostörténeti Emlékszoba (3), Bartók Béla (1), Bödeháza (3), Bibó István Gimnázium (1), Bor és Csemegeszőlő Fesztivál (7), Tánc (63), Pántya József útfejlesztési igazgató (1), Mura-Menti malacságok (2), Europe direct (2)