Göcseji Múzeum

egyszervolt
19. századi gyógyszeres tégelyek a városházán
Talán már a járványügyi helyzet ihlette, de lehet, hogy csak a véletlen, hogy a Göcseji Múzeum „A hónap műtárgya” című programsorozatának keretében, két 19. századi gyógyszeres tégely került ki a polgármesteri hivatal aulájának vitrinjébe. Igaz egyik növény sem lenne alkalmas influenza, vagy ne adj’ isten koronavírus-fertőzés gyógyítására.

egyszervolt
A múzeumi munka pillanatképei
Lassan három éve, hogy a leszármazottak jóvoltából a Göcseji Múzeumba került az intézmény egykori igazgatójának, dr. Szentmihályi Imrének az írásos hagyatéka. Az irategyüttes részleteiről, valamint a múzeum legfrissebb kutatásairól a közelmúltban megrendezett Pillanatképek című szimpóziumon hallhattak előadásokat az érdeklődők.
Másfél évig kalandoztak a múltban
Lezárult a Göcseji Múzeum „Kalandozások a múltba” című múzeumpedagógiai projektje. Az intézmény 2018-ban nyert 30 millió forintos támogatást diákoknak szóló szakkörök és témanapok szerevezésére.

klasszik
Királyi levelek a szekrény mélyéről
Már a nyolcvanas évek vége óta foglalkozik Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész életének és munkásságának kutatásával dr. Kostyál László művészettörténész. A Göcseji Múzeum igazgatóhelyettesének e témán alapult a PhD doktori disszertációja is. Mint meséli, a tudományos fokozat megszerzése után sokáig úgy érezte, hogy nagyjából befejezte a kutatómunkát, ám úgy tűnik, hogy ezt soha nem lehet ilyen konkrétan kijelenteni.

egyszervolt
Lezártnak hitt kutatások anyagai bővültek
Kétévente számolnak be a megyében működő közgyűjtemények munkatársai az intézményekben zajló aktuális kutatásokról. A több mint harminc évvel ezelőtt életre hívott Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napok szervezője idén a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára volt.

klasszik
Műtárgyak a kamera előtt
A közgyűjteményi digitális stratégia részeként ötvennégy múzeum – köztük a Göcseji Múzeum – gyűjteményének válogatott anyagát fotózzák le szakavatott műtárgyfotósok. Cél, hogy a jövőben a világhálón is megtekinthetők és kutathatók legyenek a legbecsesebb tárgyak.

közélet
Indul a Göcseji Múzeum fejlesztése
Hamarosan indul a zalaegerszegi Göcseji Múzeum épületének, illetve kiállítótereinek felújítása. Az összesen 1 milliárd 850 millió forintból megvalósuló fejlesztési összeg túlnyomó része TOP pályázatból valósul meg, ám 550 millió forinttal az állam is támogatja a beruházást.

egyszervolt
Régi likőröspoharak a városházán
Folytatódott a Göcseji Múzeum A hónap műtárgya sorozata. A napokban új „kincsek” kerültek a polgármesteri hivatal és némi kihagyás után a megyeháza, illetve kormányhivatal aulájának vitrinjeibe is.

népies
Új helytörténeti kiállítás nyílt Nován
Új helytörténeti kiállítás nyílt a Plánder Ferenc Múzeumban Nován, amit a zalaegerszegi Göcseji Múzeum állított össze. Az egykori esperesplébános nevét viselő műemléképület szintén megújult az önkormányzat TOP-pályázata révén. Aznap átadták a templom felújított orgonáját is, amelyre a helyi egyházközség nyert támogatást.

oktató
Régészkedés és nemezelés
Javában zajlanak a Göcseji Múzeum és a skanzen nyári táborai. Az idei szezonban régészeti- és kézművestábor is várta, várja a gyerekeket. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: csupa lelkes, érdeklődő diák vett részt a programsorozaton.

kultúra
A törvényszéki emésztőgödör titkai
Az idei Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat is tartogatott várostörténeti érdekességet. A Zalaegerszegi Törvényszék folyosógalériájában került bemutatásra az a leletanyag, mely a bíróság épületének szigetelési munkálatai közben került elő még májusban.

kultúra
Buszos kirándulásra invitálnak
Utazás, élmény, múzeum – országszerte ez az idei évre meghirdetett Múzeumok éjszakájának a szlogenje. A Göcseji Múzeum munkatársai szó szerint értelmezték a jelmondatot, és tényleg egy utazásra invitálják a közönséget.

kultúra
Múzeumok online térben
„PR, marketing, kommunikáció a közgyűjteményekben” címmel tartott szakmai napot a Göcseji Múzeum. A találkozó a zalaegerszegi intézmény, valamint a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ közös szervezésében valósult meg.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
dr. Csemez Attila egyetemi tanár, tájépítészmérnök, elnök (1), BGE Gazdálkodási Kar Zalaegerzseg (18), Megyeháza (4), Ifjúsági és Sportcentrum (6), Mozaik verseny (1), Szent György Vessző Napja (1), Wolfpack 2019 (1), KÖNYVBEMUTATÓ (87), Neszele (9), LMP (28), Johann Sebastian Bach Zeneiskola Ifjúsági Szimfonikus Zenekara (1), Órakiállítás (4), Szenterzsébethegy (4), Infrastrukturális fejlesztések (25), Karitatív akció (1), Kutyamenhely (7), Aktív turizmus (6), Gyenesdiás, Kárpáti korzó (10), deepWORK (2), Tűzoltóságok (4)