CSONKAHEGYHÁT

köztér
Szőlő- és szüretünnep Csonkahegyháton
Sürgés-forgás, lázas készülődés, önfeledt, vidám felvonulás. Ez jellemezte Csonkahegyhát idei, hagyományos szüreti felvonulását, melyet a község önkormányzata, valamint a Csonkahegyháti Faluvédő és Ifjúsági Egyesület szervezett a közelmúltban.

közélet
Csonkahegyhát 750 éves
Október elsején ünnepi programra kaptak meghívást Csonkahegyhát lakói, a településről elszármazottak és a környéken élők. Az ilyentájt esedékes szüreti felvonuláson túl egy nagyszabású rendezvény keretében emlékeztek meg a falu írásos említésének 750. évfordulójáról. Az elszármazottak közül, családjukkal együtt mintegy 130-an engedtek a szívélyes meghívásnak, s a sportpályán felállított óriás rendezvénysátorban terített asztal mellett diskurálva osztották meg a közös emlékeket.

köztér
Pajta- és útavatás Csonkahegyháton
Csonkhegyháton felújították a Ján-hegy gerincén illetve alján vezető két zártkerti utat. A hegy kapujánál álló, tavasszal viharkárt szenvedett közösségi pajtát is újjáépítették. A két beruházást a hagyományos Mária Magdolna búcsú keretében adtak át a hét végén. A rendezvényt a környékbeli települések polgármesterei is megtisztelték jelenlétükkel.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zivatar (1), Tesco Nagykanizsa (1), Kálvária temető (4), MAJKA ÉS CURTIS (2), Szent István király (12), Öveges József fizikus (2), Gardrób mustra (1), Alsó- Cuha-szurdok (1), házi kenyér készítése (2), Zalaegerszegi Képzési Központ (4), Show (3), Egerszegi Búcsú (5), Alpolgármester (2), zöldgazdaság (1), Pankráció (1), Festetics Kristóf Általános Iskola (1), Dr. Sifter Rózsa főispán (40), Három generációval az egészségért (1), Lelki elsősegély doboz (1), VITORLÁSISKOLA (2)