Berzsenyi Dániel utca
Új aszfalt a zalaegerszegi Berzsenyi utcában
Az arányos városfejlesztés részeként befejeződött a zalaegerszegi Berzsenyi utca felújítása. Mint azt a helyszíni sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a belváros mindig komplex kihívások elé állítja a városvezetést, hiszen itt a külső városrészekhez képest koncentráltabban jelenik meg az utak, járdák, oktatási- és egészségügyi intézmények karbantartásának, felújításának igénye.

köztér
Útfelújítás a Berzsenyi utcában
A kiemelt szegélyek cseréjével kezdődött meg a munka a Berzsenyi Dániel utcában, amelynek útburkolatát a Kovács Károly tér és a Bíró Márton úti körforgalom közötti szakaszán állítják helyre október végére. A rekonstrukcióra bruttó 62,4 millió forintot költ Zalaegerszeg önkormányzata a Kovács Károly Városépítő Programból.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dormán István önkormányzati képviselő (1), Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar (1), Mazsorett (1), Búcsú (45), Kamaraest (3), Babamúzeum (4), Orosz Ferencné (3), bélyeggyűjtők (1), Örökségvédelem (3), Festetics Trófeaszemle (2), Zalaegerszegi Jézus Szive Ferences Templom (4), Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja (8), Rómeó vérzik koncert (1), Magyar Borok Mustrája (2), Czigány László (6), Március 15. (54), Erdély (5), Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület (5), 2-es típusú cukorbetegség (2), Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy (7)