Antal Lívia

interjú
Zalaegerszeg: továbbra is lendületben
Új óvoda épült, oktatási, szociális intézmények, orvosi rendelők korszerűsödtek, és számtalan munkahelyteremtő beruházás létesült a lassan mögöttünk hagyott esztendőben: az idei és a 2018-ra áthúzódó fejlesztések nyomán legalább 800 új állással számolhat a város, derült ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szavaiból, akit az idei év összegzésre kértünk.

közélet
Örömben és szeretetben karácsonykor
Idén advent első vasárnapja december 3-ra esett, így advent utolsó, negyedik gyertyáját ma, december 24-én, szenteste gyújtjuk meg. Ezért több településen, így Zalaszentivánon is december 23-án tartották az ünnepet, melyen az óvodások az adventi gyertyák jelentését, a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt idézték meg műsorukban.
Újabb okos zebra
Újabb okos zebrát alakítottak ki Zalaegerszegen a belső elkerülő út és a Vágóhíd utca kereszteződésében. A gyalogos átkelő biztonságosabbá tételét a közelmúltban bekövetkezett balesetek indokolták.

nézőpont
Innovációs díj Zalaszentmártonnak
A mindössze 25 kilométerre fekvő Balaton csodálatos panorámája terül elénk a Zalaszentmártont körülölelő dombokról, melyek egyúttal óvják és védik a kistelepülést. Táji adottságából adódóan valóban egyik erénye a biztonság, amit az önkormányzat a köz-, személyi és szociális biztonság tekintetében egyaránt szem előtt tart lakói érdekében. Ez a figyelem a kiszámíthatóságban és a fejlődésben is megmutatkozik a Territoria Innovációs Díjjal büszkélkedhető kis faluban.

interjú
Jövőt építve Nagykanizsán
Karácsonyi díszben pompázik Nagykanizsa főtere, ahol új attrakcióként mézeskalács templom díszeleg védve a téli hidegtől Erzsébet királyné szobrát. A zenepavilonban az adventi koszorún már meggyújtották az első három gyertyát. Nagykanizsa számára a 2017-es esztendő a felkészülés izgalmával telt el, hiszen 2018-ban elkezdődhetnek azok a nagyszabású fejlesztések, melyek új távlatokat nyitnak a dél-zalai város életében.

közélet
Nagykapornak akarata
Sikeres rendezvények, nyertes pályázatok, megvalósult fejlesztések jellemezték a 2017-es esztendőt Nagykapornakon, ahol az önkormányzat folytatás reményében várja az új évet. A december hagyományosan az ünnepekre hangolódás jegyében telik, erről árulkodik a faluház előtt felállított karácsonyfa, adventi koszorú és az alkotótábor amatőr művészei által készített betlehem.

közélet
61 új gépjármű a rendőrségnek
Hatvanegy új gépjárművel gazdagodik a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság járműparkja. A Skoda, a Mercedes, Audi, Volkswagen és Suzuki gyártmányú, rendőri jelzéssel ellátott új autók rendszerbe állításával a szolgálati gépjárművek átlagos életkora 5,6 évről 3,2 évre csökken.

köztér
Kemendollár értékeire, közösségére épít
Kemendolláron a közösségi összefogás legszebb példájaként tarthatták azt az ünnepséget októberben, amikor is felavatták az egykori kemendi vár helyén létesített emlékhelyet. A kistelepülés egyik erõssége közösségének összetartása, ami az önkormányzat számára garancia a közeljövõ terveinek megvalósításához.

közélet
1,7 millió a hidroterápiás medence felújítására
Újabb pénzadományt kapott a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház a hidroterápiás medence felújításához a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zalaegerszegi Járási Hivatal valamint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.

köztér
Elkészült a Zóna épületének színezése
Közel 50 százalékos készültségnél tart a kormányhivatalként újraéledő volt Zóna-étterem felújítása Zalaegerszegen, ahol hamarosan elbontják az állványokat, mely által látható lesz az épület már kész színezése.

közélet
A legszebb ajándék karácsonyra
Gyerekek, óvónők, szülők igazi karácsonyi ajándékként élik meg új óvodájukat, ahová december 4-én költözhettek be. A vadonatúj négycsoportos óvoda a TOP-program által támogatva, közel 360 millió forintos költséggel létesülhetett Zalaegerszeg andráshidai városrészében.

oktató
Angol nyelv, informatika, pénzügy
A tavaszi szemeszterben már az angol nyelv, az informatika, valamint a pénzügyi ismeretek tanulására is lesz lehetősége a Senior Akadémia részt vevőinek, hangzott el a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kara által vezetett akadémia félévzáró ünnepségén.

Körültekintően az utakon és vásárokban
A karácsonyi előkészületek és a bevásárlás időszakában jóval zsúfoltabbak az utak, gyakoribbak a forgalmi torlódások, ahogy gyakrabban számíthatunk a zsebtolvajok megjelenésére. Az óvatosság mindkét tekintetben elkel, erre figyelmeztetett a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a Dísz téren tartott közelmúltbeli sajtótájékoztatóján.
Figyelem, új zebra Zrínyi úton
Sárga villogó fényjelző is felhívja a figyelmet az új gyalogátkelőre, amit a zalaegerszegi önkormányzat létesített a Zrínyi úton a Flex nagy parkolója és a közlekedési felügyelőség között.

nézőpont
Ultrafutás: legyőzni önmagadat
Hétévesen az úszás volt az álma a ZTE szakosztályában, és olyan zöld színű (mert akkor az volt a klub színe) kincstári melegítőt szeretett volna hordani, mint a többiek. Bérces Editet, minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futóját a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub legutóbbi rendezvényén kérdezte Iványi Ildikó elnök sportpályafutásáról.

oktató
Techtogether: Pályaválasztásról játékosan
Ózonlyuk befoltozásával foglalkozó környezetvédelmi szakma 2042-ben? A zalaegerszegi Munkácsy-szakgimnázium diákjai ezt a témát érintő kisfilmmel készültek a Techtogether Junior Zalaegerszeg pályaorientációs versenyre, melyen műszaki és természettudományos ismereteikről kellett számot adniuk a résztvevő csapatoknak.

köztér
Cél a nemzetközi megmérettetés
Az Év települése díjjal jutalmazta Zalaegerszeg önkormányzatát a Magyar Turisztikai Ügynökség a 2017. évi Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

gazdaság
Épül a kezelhetőségi pálya
Már mutatja leendő formáját a zalaegerszegi próbapálya, ahol a handling, vagyis a kezelhetőségi pálya építésén is dolgoznak valamennyi tesztelem kivitelezésével együtt. A különböző felületekkel megépülő kezelhetőségi pályát első alkalommal mutatták be a sajtó munkatársainak.

nézőpont
Egészséges város Zalaegerszeg
Az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége Zalaegerszegen tartotta 29. szimpóziumát, melyen ismertették és bemutatták a tagvárosok számára az Agenda 2030 céljaihoz kapcsolódó tevékenységeiket a városi lakosság egészségének fejlesztése érdekében.

gazdaság
25 éve a zalai vállalkozásokért
Huszonöt év alatt 8 ezer ügyfelük volt, a kihelyezett hiteleik értéke meghaladta a 9 milliárd forintot. Ez a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) fennállásának 25 éves mérlege, ami elhangzott a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott minapi jubileumi ünnepségen.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Mesekuckó (2), Életmentő infooszlopok (2), Országos Tűzmegelőzési Bizottság (2), Intelligens hulladékgyűjtő (1), Ispita Alapítvány (9), Népszokások (11), a Magyar Rendőrség napja (2), Helytörténet (177), Hulladékgazdálkodási rendszer (6), jótékony hatások (1), Kolbásztöltő verseny (2), Kenessey Tibor iskolaigazgató (1), szűrőkamion (1), Z-ONE Kft. (1), Szent Iván Éji Vigasság (17), Kárpát-medencei gyermektábor (1), Sohollári-völgy (2), Szocializmus (19), István, a király (2), Nagykanizsai Fúvószenekar (7)