Rövidhírek
Figyelem, új zebra Zrínyi úton
Munkanapokon a kétoldali autóbuszmegállókat megközelítve nagyon sokan közlekednek itt, a forgalomszámlálás adatai alapján műszakváltáskor óránként 588 gyalogos kel át a Zrínyi utca ezen szakaszán. A sajtóbejárásnak éppen ezért nemcsak a beruházás bemutatása volt a célja, hanem a figyelemfelhívás az autósok számára, hogy gyalogátkelőt óvatosan közelítsék meg, mondta Gecse Péter alpolgármester.
A kijelölt gyalogos átkelőhely létesítését a dolgozók közlekedésbiztonságának növelése érdekében a Flextronics International Kft. kérte. Az önkormányzat erre reagálva biztosította a pénzügy fedezetet, mintegy 7,3 millió forintba kerülő beruházáshoz ez évi költségvetéséből. A kivitelezési munkálatok október közepén kezdődtek el, melynek részeként. 26 méter hosszban átlag két méter széles aszfaltburkolatú járdát alakítottak ki, valamint növényhézagos támfalat építettek a nyugati oldalon. A gyalogátkelőt ellátták taktilis burkolati jelekkel a vakok és gyengénlátók biztonságos közlekedésének segítésére, továbbá veszélyes helyre figyelmeztető sárga villogó fényjelzőkészüléket is telepítettek a gyalogátkelő közlekedési táblák elé. Az új zebrával elérhető buszmegállók felújítását korábban végezték el.
Nyáron készült el az új parkoló Flex A-épülete oldalában a cég kivitelezésben, melyhez az önkormányzat biztosította a területet. A közeljövőben közvilágítása is megoldódik, melyet ugyancsak a város finanszíroz, fűzte hozzá Gecse Péter, aki a déli városrészek önkormányzati képviselőjeként is fontosnak tartotta és támogatta a beruházások megvalósítását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről