Adventi gyertyagyújtás

közélet
November 25-től indul az Egerszegi Advent
A tavalyinál is nagyobb szabású lesz az idei Egerszegi Advent rendezvénysorozat. November 25-től december 24-ig változatos programokkal, gasztronómiai kínálattal és kirakodóvásárral várják a vendégeket nem csak a belvárosban, hanem a külső városrészekben is.

közélet
Hamarosan indul az Egerszegi Advent
Minden eddiginél díszesebb, fényesebb és nagyobb szabású lesz az idei Egerszegi Advent – jelentették be a szervezők kedden délután a városházán. A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester bevezetésképpen felidézte, hogy az 1990-es években még a Dísz téri Aranykapu jelentette az adventi hangulatot, mely a 2010-es évekre már kissé idejétmúlttá vált. 2015-ben újított a város, létrehozva az Egerszegi Advent programsorozatot, melyhez különböző látványelemek is társulnak.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kamarák Háza Zalaegerszeg (8), Biztonság (2), Show (3), Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos (1), Rock (21), Zalagyöngye Táncegyüttes (8), Bérces Edit ultramaratoni futó, világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok (8), Kis-Balaton túra (9), Göcseji Szilvafesztivál (2), Zalaegerszegi Városvédő Egyesület (3), Kanizsa Club (11), Gyújtogatás (1), Kosárlabda-mérkőzés (186), Egerszeg búcsú (8), Országos Farsangi Fánkfesztivál (2), Németh Roland régész (2), HÁZASSÁG HETE (16), Gyorshajtás (1), Nagybakónak (1), Zala-Cereália Kft. (4)
1-20 21-40