Rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a Tiéd a Város Egyesület képviselője
Az alakuló ülés utáni értékelés
Beszámolt arról is, hogy három szakbizottság munkájában vesz részt. Az egyesületnek külsős bizottsági tagjai is vannak, valamint önkormányzati cégeknél dolgoznak felügyelő bizottsági tagként.
Góra Balázs elmondta: az alakuló közgyűlés fontos napirendi pontja volt a 100 pontos polgármesteri program ismertetése, mely döntően a város fejlesztéséről, az itt élők élethelyzetének javításáról, a gazdasági potenciál erősítéséről szólt. A programot elfogadhatónak tartotta és támogatta is.
Góra Balázs (Felvételünk az alakuló ülésen készült)
Ugyanakkor jelezte: kérdéseket tett fel a program egyes pontjaival kapcsolatban. Így az iparűzési adó többletének elvonásáról érdeklődött, melyet a járások támogatására, megsegítésére használnának fel. Az Északi Ipari Park fejlesztésének lehetőségeiről kérdezte a polgármestert, mivel kormányhatározat szerint három milliárd forinttal csökkentik az infrastruktúra fejlesztést, illetve 2024 után további költségvetési támogatást nem biztosít az állam.
A képviselő továbbá szóba hozta az M76-os és a 74-es utak jövőbeni fejlesztéseit, az idős gondozás, idős otthoni ellátás javítását, az üres orvosi praxisokat, az utak állapotát, különös tekintettel a peremkerületekre. Érdeklődött a Kossuth utca további sorsáról is, hiszen mint fogalmazott, szinte évente térköveznek, javítják az utat. Végül Góra Balázs megjegyezte: a 2024-2029-es ciklusban minden olyan elképzelést, fejlesztést támogatnak, ami Zalaegerszeg fejlődését szolgálja, de ha visszaélésekkel, pazarlással, túlárazással találkoznak, azt szóvá fogják tenni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan