Rövidhírek
Polgáravatás helyett csak faültetés
835 középiskolás ballag az idei tanévben
Zalaegerszegen már az 1990-es évek vége óta hagyomány a polgáravató ünnepség is, mely egyfajta jelképes gesztusa annak, hogy attól kezdve a végzős diákokat felnőtt polgárai között tartja számon a város. Az elmúlt évtizedek alatt több helyszíne is volt már ennek a vidám eseménynek (Dísz tér, Városi Hangverseny-és Kiállítóterem), két évvel ezelőtt pedig a diákönkormányzat kezdeményezésére új elemmel bővült az avatási ceremónia: a végzős diákok juharfát is ültetnek a Béke-ligetben.
Most a felhőtlen ünneplés ugyan elmarad, ám a város mégsem szeretett volna elfeledkezni mindazokról, akik most fejezik be középiskolai tanulmányaikat. Ezért Balaicz Zoltán polgármester és Bedőcs Anna diákalpolgármester (Csány SZKI) jelképesen elültettek egy juharfát a Béke-ligetben, az 2018-ban és 2019-ben ültetett fák szomszédságában. Így egy fa azokat a diákokat is mindig visszavárja Zalaegerszegre, akik ebben a furcsa, 2020-as évben végeznek középiskolai tanulmányaikkal.
Az eseményen résztvevő Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető elmondta: 835 ballagó diák van az idei kurta tanévben. 458-an szakképzőiskolában, 377-en pedig gimnáziumban fejezik be tanulmányaikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan